Mindannyian szembesülünk azzal, hogy valamilyen mértékben hullik a hajunk. A párnán maradt hajszálak, a porszívóval összegyűjtött hajcsomók árulkodó jelek lehetnek. Mindezt addig azonban nem kell problémásnak tekintenünk, míg a hajhagymák jó egészségnek örvendenek, és képesek visszapótolni az elvesztett hajszálakat.

Nyugodj meg! Ha ezt tapasztalod, az még természetes!

Hajunknak is van egy életciklusa, mely több szakaszból áll. Az első periódus a növekedési fázis, mely a legtöbb időt veszi igénybe. Ez akár 2-6 évig is eltarthat, ami leginkább egyéni sajátosságainktól függ. Ezt az időszakot követi egy néhány hétig tartó átmeneti fázis. Ilyenkor a hajhagymák már nem kapnak több tápanyagot, a növekedés megáll. Szerencsére szervezetünk mindezt úgy programozza, hogy a hajhagymák nem egyidőben vannak ugyanazon fázisban.
Nagy részük – körülbelül 80-90%-uk – az első, növekedési fázisban van, 1/3-uk átmeneti, a többi pedig nyugalmi fázisban leledzik. Ilyenkor történik meg, hogy a hajhagyma már elengedi a hajszálat és végül az kihullik. A végső fázis tulajdonképpen már az új hajhagymák megjelenését és növekedését jelzi számunkra, így pánikra semmi ok!
Hajunk megújulása tekinthető egy folyamatos körforgásnak. Állandóan nő és állandóan hullik. Az elvesztett hajszálak mennyisége még normális tartományban van, ha napi 100-150 szálat veszítünk el. Amennyiben egészségesek vagyunk, ez egy fenntartható, egyensúlyi állapot.

Mikortól tekinthetjük kórosnak a hajhullást?

Amikor ez a folyamat felborul, a hajhagymák már nem tudják pótolni az elvesztett hajszálakat. Ez a jelenség mindkét nem képviselőit érinti, azonban leginkább a férfiak küzdenek meg a következményeivel. Általában hormonális változások idézik elő, a DHT-hormon túlzott felhalmozódása ugyanis hosszú távon a haj elvesztéséhez vezethet. Férfiakra jellemző, hogy a fejtetőn összpontosul a hormon nagy mennyiségben, és itt teszi élhetetlenné a környezetet a hajhagymák számára.

Ma már erre is van megoldás, a tudomány segítségével sokat lehet javítani a helyzeten. Szerencsére vannak olyan területek a fejbőrön, ahol a hajhagymákra nincs hatással a DHT-hormon, így ezek átültetésével akár a drasztikus kopaszodáson is sokat lehet javítani.

Többféle eljárással is szembeszállhatsz a kopaszsággal

Attól függően, hogy mennyire súlyos a probléma, más-más kezelés lehet célravezető számodra. Amennyiben időben kérsz segítséget, és szeretnéd megállítani a folyamatot, a mezoterápia jó választás lehet. Az eljárás során egy olyan blokkoló anyagot juttatnak be a fejbőrbe, mely megakadályozza, hogy a DHT-hormon negatív hatása érvényesülni tudjon.
Az orvosi mikropigmentáció egy olyan eljárás, mellyel vizuális javulást érhetünk el. A legnagyobb beavatkozás a hajbeültetés. Ez azoknak is megoldást kínál, akik már lemondtak arról, hogy valaha is visszanyerjék hajkoronájukat. Fontos, hogy mindannyian egyediek vagyunk, így az egyénre szabott orvosi konzultációt semmiképp ne hagyd ki!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.