Víz+olaj+méhviasz
Az 1900-as évek elején a “zselé” vízből, olajból és méhviaszból állt. Nem túl ínycsiklandó összetevők, talán a méhviasz az egyetlen, ami ápolhatta volna a hajat, de az olaj miatt nem jutott úgysem a hajszálhoz belőle. Az olaj viszont csodálatos, már-már valószínűtlen ragyogást adott a hajnak. Vasalt nadrágos, mellényes, inges férfiak hátrafésült, vizes hatású frizurával – ez egy konkrét korszak volt a történelemben. Mert ugye a férfiak voltak a zselék célcsoportja. Aztán a nők is megpróbálkoztak vele, de a többnyire hosszú hajat preferáló világban náluk nem aratott átütő sikert ez a hajformázó. Akkor még nem feltétlenül volt fontos a mindennapos hajmosás, így néhány évvel később megjelentek az első olyan kopaszodó férfiak, akik nagy valószínűség szerint a túlzott hajformázás miatt veszítették el a hajukat. A zselé ugyanis elzárta az oxigént a hajhagymák elől, így a haj nem tudott lélegezni, és amikor ez történik folyamatosan, éveken keresztül, nos, akkor a hajhagyma megunja a próbálkozást. Nagy valószínűséggel akkor senki nem mondta, hogy a zselét minden nap ki kell mosni…
Új generációs hajzselék
A Hair-Line webáruház hajzseléi már jóval távolabbra mutatnak. Az Alfaparf Milano márka híres arról, hogy szalonminőségű termékeket bocsát az egyedi felhasználók rendelkezésére, tehát biztosan jó választás, ha például karácsonyi ajándékról van szó.
A zselékben lévő természetes anyagok, az energetizáló zöld kávé, a hidratáló Omega-6 és az E-vitamin mind segítenek a hajnak, hogy ne csak jól álljon, hanem egészséges is maradjon. Mindezek mellett búzaproteinnel és UV-szűrővel biztosítja a biztonságos ragyogást. A haj lélegzik, nincs szükség a mindennapos mosásra. Elég pár csepp víz reggelente, és már készen is vagy.
