A vádesküdtszék jóváhagyta a Harvey Weinstein elleni vádakat. Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt hivatalosan is vádat emelt. Az egykori filmmogul ellen – írja a manhattani államügyészség.

Weinstein múlt hét pénteken feladta magát a New York-i rendőrségen, majd átszállították a bíróságra, ahol két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolták meg. A filmmogult még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot.

A vádesküdtszék feladata annak eldöntése volt, hogy a pénteken ismertetett vádak megállják-e a helyüket. “Ez a vádemelés egy lépéssel közelebb viszi a vádlottat a felelősségre vonáshoz. Hatóságunk az ügyet nem a sajtóban, hanem a tárgyalóteremben kívánja tárgyalni, ahova tartozik” – mondta Cyrus Vence államügyész.

weinstein what you need to know 7537ec4c 63ff 4592 be70 21d0ad96f879
Harvey Weinstein, a hollywoodi szexuális botrány kirbonnantója / Fotó: Rolling Stone

Benjamin Brafman, Weinstein ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy ügyfele nem tesz vallomást a vádesküdtszék előtt, mivel nincs elég idő a felkészítésére. Az ügyvéd a sajtóhoz eljuttatott közleményében azt kifogásolta, hogy olyan információt tartottak vissza, amely Weinstein védelmét segíthetné.

Elfogták a szexuális ragadozót! – Harvey Weinsteint letartóztatták

Mint ismeretes, több mint 75 nő, köztük Angelina Jolie, Rose McGowan és Ashley Judd vádolta a korábbi hollywoodi producert szexuális zaklatással és erőszakkal. Az esetek egy része még évtizedekkel ezelőtt történt. Weinstein helyi idő szerint röviddel reggel fél 8 előtt jelent meg a rendőrségen 3 könyvvel a hóna alatt.

A vádesküdtszék vádemelése után Brafman azt mondta, nem lepte meg ez a lépés. Ugyanakkor kifejtette, hogy ez pusztán “formaság” és Weinstein következetesen tagadni fogja az ellene felhozott, “meg nem erősített” vádakat.    Weinstein a vádak alapján akár 25 év börtönbüntetést is kaphat a Variety szerint. 

Weinstein a hivatalos vád szerint Lucia Evanst orális szexre kényszerítette tribecai irodájában 2004-ben. Egy másik, meg nem nevezett nőt állítása szerint Weinstein 2013-ban erőszakolt meg egy hotelben. Brafman azt mondta, a férfi 10 éven át tartott fenn közös megegyezésen alapuló kapcsolatot az utóbbi nővel és ez a viszony az állítólagos erőszaktevés után is folytatódott. 

A Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját összesen több mint 70 nő – köztük Salma Hayek, Ashley Judd, Rose McGowan és Gwyneth Paltrow – vádolta meg nemi erőszakkal és szexuális zaklatással 2017 októbere óta. A The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok tárták fel a producer zaklatási ügyeit. 

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján. A 66 éves Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.