A magyar metál szféra abszolút egyeduralkodója, a Hellish című albummal Fonogram-díjat nyert Apey and the Pea zenekar áprilisban a debreceni Roncsbárban lépett fel, mi pedig az épp a merch pultnál strázsáló Áron Andrástól (Apey and the Pea: énekes, gitáros) kérdeztünk néhány dolgot, múltról és jövőről – elsősorban a nemsokára megjelenő szólóalbumáról, a FOXESról, és az Apey év végére tervezett harmadik lemezéről.

Hirdetés

ContextUs: A kétezres években a Kelly Hits The Blue Sky című formációban játszottál, és elképesztően jó számaitok voltak – már amit ismertem, hiszen a hálón összesen négy volt fent. Mi történt azzal a zenekarral? Tartjátok még a kapcsolatot?

A kapcsolatot annyira már nem tartjuk, inkább csak a Zolival (Végh Zoltán basszusgitáros). Figyelj, akkor még kölykök voltunk, de egy iszonyatosan szép időszak volt. Hét év, de olyan, mintha harminc lett volna. Egyszerűen az történt, hogy másfelé indulgattunk el és egyszer csak vége lett, de nagyon happyn zártuk le. Volt egy búcsúbuli, az eszelősen jó volt. Imádom, szeretem őket. (nevet)

ContextUs: Én személy szerint akkor lettem abszolút rajongód, mikor megjelent az első szólólemezed. Ha jól tudom, hamarosan pedig érkezik a második korong, a FOXES. Hogy állnak most a munkálatok? Mikor lesz belőle kész anyag?

Jövőhéten fejezem be, csak három számnyira vagyok a végétől. Május 21-én lesz a lemezbemutatóm a hajón és ott fog majd hivatalosan megjelenni, de már május elején kijön négy szám, amit már meg lehet majd hallgatni. Ez afféle „legjobb, legszebb, amit valaha csináltam” dolog lesz.

ContextUs: Miből jönnek neked ezek a dalok? Életérzés, az életedből meríted a témákat?

Igen, az életemből jönnek ezek a dolgok, de azért annyira nem misztifikálnám túl. Szóval szeretek zenét írni, szeretek zúzni, szeretek sok mindent csinálni, imádok a Grand Mexican Warlockban az a tag lenni, aki a legkevesebbet játssza az egész koncerten (nevet).

És ez is egy irgalmatlanul jó dolog, mert egy teljesen más világ, amit én mindig is akartam.

Nagyjából hat éve halogatom egyébként ezt a lemezt (FOXES), nagyon megérdemli ezt a törődést, ami most körbeveszi, nagyon nagy feneket fogok neki keríteni.

A Trillionra hittem eddig azt, hogy a legszebb valami, amit eddig csináltam, de ez az album ez… nem is tudom. Ha most meghalnék, akkor is azt mondanám, hogy köszönöm, ez baromi jó. Sajnálnám, ha nem jönne ki a harmadik Apey and the Pea, de ez akkor is megmarad. Egyébként tizenegy szám lesz rajta, én már hallottam (nevet) és nagyon jó, nagyon izgatott vagyok.

ContextUs: Annak idején kijött a The Day Ends EP (az első Apey and the Pea kislemez). Aztán eltelt bő egy év, és ti egy teljesen más műfajjal tértetek vissza. Mi történt abban az egy évben, hogy lett a grunge-ból doom metál?

Az nekem egy angliai doom kaland volt. Kaptam egy injekciót. Az annyi volt, hogy elmentem egy Electric Wizard koncertre, és amit ott kaptam az egyszerűen elképesztő volt. Nem is akarok róla beszélni konkrétan, hogy milyen is volt, az egy életszemlélet.

Ha zenész vagy, ha metál arc vagy és eddig szeretted a bármit, magáért beszél az élmény, de szerintem, még ha egy Bring Me The Horizon-rajongó kislányt is berángatnék egy ilyen koncertre, és azt mondanám neki, hogy tessék, ezt tapasztald meg, az is felkapná a fejét, hogy „Úristen, mi ez”.

Az egy olyan földöntúli, vagy nem is, inkább földalatti élmény volt, hogy abban a pillanatban tudtam, hogy én doom zenét akarok játszani. Egyszerűen nagyon gonosz volt az a koncert, és még csak be se voltam tépve igazából, szóval nagyon kemény volt.

Az előtt ugye grunge…  mai napig imádom a grungot, de az a koncert megváltoztatta a dolgokat. Minden nap jártam be melózni, pincér voltam, és mindig volt egy kétszer ötven perces periódusom, amikor tudtam azzal foglalkozni, hogy ha majd hazaköltözök és rendezem a többiekkel a kapcsolatomat, akkor megmutogatom a srácoknak a témáimat. Tervezgettem, hogy a Devil’s Nectar is mekkora egy király cím. Ez lesz majd a zenekar neve, a többiek ezt egyből leszavazták. Persze most meg évekkel később mondják, hogy miért nem erőltettem jobban, mert hogy a miénk legrosszabb zenekar név Magyarországon. Szóval igen, kint így jött ez az injekció.

A Hellish a Nectarnak egy tovább gondolt sztorija, még bugyrosabb.

A következő korong, aminek nem mondhatom ki a címét, szóval a harmadik, az meg annyira hátborzongatóan gusztustalan, hogy ahogy néha hallgatom a demókat, egyszerűen be kell rakni még egyszer.

Annyira alpári, hogy csak azt tudom mondani rá, hogy a legmocskosabb dolog, amit valaha csináltunk. Ezt majd nyár végén kezdjük el írni és úgy év vége tájékán jön majd ki.

Fotók: Az Apey & the Pea hivatalos Facebook-oldala, Zsiga Pál

Hirdetés