A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.
De ami ennél is fontosabb, az a biztonság, a láthatóság.

Az izzó az egyik legfontosabb alkatrész

Már csak azért is, mert a segítségével láthatunk mi is mindent, ami az úton közlekedik, észrevehetjük a zavaró tényezőket és reagálhatunk időben a hirtelen helyzetekre. Továbbá ez alapján látjuk a többi járművet is függetlenül attól, hogy tiszta vagy rossz időjárási körülmények között kell vezetni.

Az alkatreszekrobogohoz.hu webáruház izzók kínálatából könnyedén beszerezhetjük a szükséges darabot. Erősen ajánlott az is, hogy mindig legyen otthon egy-egy tartalék, hogy ha valamelyik kezdi megadni magát, akkor minél hamarabb meg tudjuk ejteni a cserét, ne kelljen napokat várni, mire újra biztonságosan használatba tudjuk venni a robogót.

A biztonságos motorozás egyik alappillérének számít a körültekintő közlekedés. Ebbe beletartozik az is, hogy minden egyes tartozék megfelelően működik. Ezért is ajánlott minden elindulás előtt elvégezni a gyorsszervizt. Ez arról szól, hogy megnézzük a fontos alkatrészeket, hogy szabályosan üzemelnek-e. A lámpák esetében ez azt jelenti, hogy mindegyik úgy világít, ahogy az a KRESZ-ben is elő van írva. Sajnos sokszor lehet olyan esettel találkozni, hogy erre nem igazán figyelnek.

Pedig a rossz látási viszonyok között olykor nehéz észrevenni azokat, akiknek az izzója nem működik megfelelően, vagy éppen túlságosan is elvakítja a több sofőrt. Szerencsére ma már egyszerűen beszerezhetjük a szükséges kiegészítőt, többféle kialakítás közül lehet válogatni.

Milyen izzókkal találkozhatunk?

Elérhető egy vagy kétszálas, üvegfoglalatos, halogén- és műszerfalhoz való lámpa is. Természetesen az, hogy melyik lesz az ideális választás, több tényező is befolyásolja. Elsősorban az, hogy pontosan milyen motorhoz akarunk izzót vásárolni. Érdemes a gyártó alapján keresni vagy a konkrét modellre.

Egyszálas változatokat általában a féklámpához és a hátsó helyzetjelzőhöz használnak, az üvegfoglalatos az irányjelző vagy a helyzetjelző lesz. Fontos, hogy amíg nem fejeztük be a cserét, addig semmiképpen se dobjuk ki a régit. Meg kell ugyanis bizonyosodni arról, hogy az új megfelelően működik.

Hogyan történik a csere?

Az izzó cseréje egyszerűen megoldható. Természetesen szakemberre is bízhatjuk a folyamatot, de akár otthon mi magunk is elvégezhetjük. Először a lámpabúrát kell eltávolítani, ami a hátsó lámpák esetében sokkal egyszerűbb. A régi izzót ki kell csavarozni a foglalatból, majd behelyezni az újat. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet is a tesztelés. Ez nagyon fontos, mert így megbizonyosodhatunk a probléma forrásáról. Ha minden rendben van, akkor visszarakhatjuk a búrákat, és kész is vagyunk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

biokandallo

Mi az a biokandalló és miért jó választás?

A biokandalló egyre népszerűbbé válik azok körében, akik vágynak a valódi, lobogó lángok látványára és hangulatára, de otthonuk adottságai vagy személyes preferenciáik miatt nem szeretnének vagy nem tudnak hagyományos, kéményes kandallót telepíteni.

myhempstore.eu - 2025 június - Cikk 2

Hogyan használjuk a CBD olajat?

A CBD hatóanyag a kannabisz növényben található meg, és számos jótékony egészségügyi hatása van. Nagyon fontos, hogy a CBD-t ne keverjük össze a THC-val, ez utóbbi ugyanis az a vegyület, ami a tudatmódosító hatásért felelős a kender esetén.

premiotravel.hu - 2025 június - LinkMarketing - 1

Madeira, az európai Paradicsom

Álmodozott már arról, hogy egy káprázatos szigeten pihen, ahol az idő mindig kellemes, viszont nincs olyan messze, mint például Hawaii vagy Új-Zéland?

ID-4373

Így lehet belőled ayurvéda terapeuta

Egyre többen érzik úgy, hogy szeretnének valami többet nyújtani a világ számára, segítenének másokon, testi-lelki egyensúlyt teremtenének, és szívesen képviselnének egy harmonikusabb életmódot.

jadabo.com - 2025 június - LinkMarketing - 3

A magyar vizek lakói

A természet szerelmesei számára, különösen a horgászok körében, nincs jobb érzés, mint a vízparton töltött kellemes idő.

https-www.szallodatermekek.hu - 2025 június - Cikk 4

Vendégvárás esőben – elegancia és figyelmesség

A stílus nem időjárás függvénye, mondhatnánk, ha azokra az ikonikus filmjelenetekre gondolunk, ahol az úriemberek tökéletes szabású ballonkabátban, fekete esernyőjük alatt sétálnak az esős utcákon, miközben cipőjük fényesen csillog a nedves macskaköveken.

image1

Cink – a gyulladásos bőrbetegségek kezelésére

A cink az egyik legismertebb ásványi anyag, ha immunerősítésről vagy sebgyógyításról van szó, de azt már kevesebben tudják, hogy milyen fontos szerepet tölt be a gyulladásos bőrbetegségek kezelésében is.