Horváth Gréta ősszel blogot indít, ahol „nem észt akar osztani, csak gondolatokat elindítani”.
Horváth Gréta elmesélte, hogy új projektbe vág bele, egy blogon fogja összefoglalni a gondolatait és tapasztalait, „például a női szorongásról huszonéves korban, aztán harmincasként, s arról, hogy én hogyan jöttem ki a mélypontokból”, írja a 24.hu.
Úgy érzem, negatívan ítélnek meg a válásom miatt, de arra nem gondolnak, hogy míg más lányok huszonévesen a feneküket rázzák a bulikban, addig én már feleség voltam, háztartást vezettem, gyereket neveltem!
„A blogomban is szeretnék keményen beleállni majd az ilyen megosztó témákba, hiszen fontos erről beszélni!” – magyarázta.
A magam részéről semmibe veszem azokat a férfiakat, akik képesek szándékosan fájdalmat okozni a feleségüknek, barátnőjüknek. Számomra megbocsáthatatlan, ha valaki hosszú távon csalfa. Nincs második esély!
„Egy ilyen esetben pedig a nőknek nem a férfinak kell megbocsátani, hanem saját maguknak: amiért engedték, hogy a saját lelkük ennyire háttérbe szoruljon, s amiért hagyták, hogy megtörténhessen velük” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
Horváth Gréta felgyújtotta Meggyes Dávid ruháit, miután kiderült, az megcsalta őt



