A hosszúlépés. járunk? csapata négy sétaútvonalat visz ez az olvasók otthonába, ezek segítségével bemutatva Budapest titkait.

Nyolc éve sétálnak hivatásból abban a városban, amit a legjobban szeretnek

Koniorczyk Borbálát és Merker Dávidot egyetlen dolog vezérelte, amikor 2013-ban megalapították a hosszúlépés. járunk? kulturális programját, ami nem más, mint Budapest mérhetetlen szeretete. Céljuk az volt, hogy egy közösséget hozzanak létre azok számára, akik szintén így rajongnak a fővárosért. 

Sétáik során érdekesebbnél érdekesebb helyszínekre kalauzolják el az embereket, ahol korábban nem ismert történeteket osztanak meg velük. Honlapjukon bőven van miből válogatni, ami a helyszíneket és a különleges igényeket illeti. 

Kapcsolódó cikk

Most pedig a hidegebb idő közeledtével elviszik az otthonokba is kedvenc helyszíneiket és négy sétaútvonalat bejárva izgalmas történetekkel átszőve mutatják be Budapest zegzugait. A könyv már előrendelhető, a könyveboltok polcain pedig december elejétől látható majd. 

Tudjuk hol lakott itt Vörösmarty Mihály. És Littmann Pepi, az ortodox zsidó férfiimitátor, a pesti orfeumok sztárja. És hogy kik faragták Budapestet márványból és koszlott Trabant-ülésből. Kik voltak a szerencselovagok, hivatásos bajkeverők, hazafiaskodó zsidók és sóletzabáló fajvédők, a megalomániások, a minden rendszerhez ügyesen simulók, a házat a lakók kényelme elé helyező Bauhaus-hívek és a stukkóleverős IKV-szakik, akik megformálták a budapesti utcákat és azok látszólag értelmetlen kiszélesedéseit, az értéktelen homlokzatok mögé dugott értékes házakat, a budai villák és a pesti kapualjak párhuzamos világait. 8 éve sétálunk hivatásból Budapesten, a városban, amit a legjobban szeretünk

– így nyilatkozott a városról a szerzőpáros. 

Pilinszky János 100. évfordulója alkalmából is szervezett sétát a Hosszúlépés csapata, erről ebben a cikkünkben olvashatnak. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet