Övegye, Iman és gyermekei mellett a fél világ gyászolja
David Bowie özvegye, Iman Szomáliában született, az egykori Szomália szaúd-arábiai nagykövetének lányaként. Iman Egyiptomban járt középiskolába, majd később Kenyában élt. A Nairobi Egyetemen politológiát tanult.
Vallását tekintve muzulmán, folyékonyan beszél öt nyelven. Karrierje során olyan híres tervezők múzsája lett, mint Gianni Versace, Calvin Klein, Donna Karan és Yves Saint-Laurent.
Bár öt éve már, hogy Daviddel nem találkozhatnak személyesen, a rajongói a mai napig töretlenül lekesednek munkásságáért, ezért a zenéje örökérvényű maradhat
– nyilatkozta Iman a Harper’s Bazaarnak adott interjúban.
Szerelmük a mai napig tart
Iman és Bowie 1992-ben házasodtak össze, és frigyüknek az énekes halála vetett véget, 2016-ban.
David minden nap a gondolatainkban és a szívünkben él tovább. Ő életem szerelme, és a lányunk, Lexie, egyszer azt kérdezte, újraházasodnék-e valaha. Soha – válaszoltam
– emlékezik meg Bowie-ról a szupermodell. A 69 évesen elhunyt ikon halálának napján felesége állítólag túrázni indult, és sétája során egy kék madár szállt el fölötte. Az egybeesés David Bowie legutolsó dalával, a Lazarus-szal, elérzékenyíti az idősödés jeleit nem mutató Imant. A 65 éves modell szerint afrikai származásából fakadó egyik kiváltsága, hogy sosem izgatta az életkora és az öregedés kérdése.
David Bowie - Lazarus (Video)
"Lazarus" by David Bowie Listen to David Bowie: https://DavidBowie.lnk.to/listenYD Watch more David Bowie videos: https://DavidBowie.lnk.to/listenYD/youtube Subscribe to the official David Bowie YouTube channel: https://DavidBowie.lnk.to/subscribeYD Follow David Bowie: Facebook: https://DavidBowie.lnk.to/followFI/facebook Instagram: https://DavidBowie.lnk.to/followII/instagram Twitter: https://DavidBowie.lnk.to/followTI/twitter Website: https://DavidBowie.lnk.to/followWI/websitegeneral Spotify: https://DavidBowie.lnk.to/followSI/spotify YouTube: https://DavidBowie.lnk.to/listenYD Lyrics: By the time I got to New York I was living like a king There I used up all my money I was looking for your ass #DavidBowie #Lazarus #Rock
Amikor az interjúban házasságuk párkapcsolati dinamikája kerül szóba, Iman a lehető leghétköznapibbként jellemzi azt.
David Bowie, aki eladta a világot – Érdekességek a rocklegendáról
Drogfogyasztás, szembe dobott nyalóka, hamis zsonglőrködés és bosszúság a Nirvana miatt.
Kapcsolódó cikk
David Bowie-t mint férjet, vicces és melegszívű úriemberként írja le, akit – bár mindenki a futurizmus atyjaként emlegette – szerinte kevés dolog nyűgözött le jobban, mint egy öltöny-mellény-alkalmi nadrág kombináció. “Csodálatos és profán életet éltünk, ez volt benne a nagyszerű. New Yorkban laktunk, és mégis, szinte mindenhová gyalog mentünk. Bárcsak több év jutott volna nekünk együtt” – hangsúlyozta Iman. A BBC Radio Bowie Five Years On címmel emlékszik meg az énekes életéről és munkásságáról január 10-én.