Egy frissen készült tanulmány szerint 2018-ban India a világ legveszélyesebb országa egy nő számára. Ennek oka a szexuális erőszak magas kockázata és a regresszív tradíciók.

Az elmúlt években sokszor láthattunk a híradásokban ismétlődő brutális és rettenetes szexuális bűncselekményekről szóló képsorokat Indiából. Ezek széleskörű vitát váltottak ki a nők biztonságával és a mélyen gyökerező patriarchális tendenciákkal kapcsolatban. Arra kényszerítették az indiai kormányt, hogy szigorítsa meg a szexuális bántalmazást és emberkereskedelmet érintő jogszabályokat. Továbbá azt követelték, hogy tegyen intézkedéseket a nők biztonságának megteremtése érdekében mind a háztartásokban, mind nyilvános helyeken.

Úgy tűnik, ezek az intézkedések a világ második legnépesebb országában mégsem jártak a kívánt eredménnyel. Legalábbis a Thomson Reuters Foundation nemrégiben készített közvélemény-kutatása erre a következtetésre jutott. 

A tanulmány szerint egy nő számára India a legveszélyesebb ország a világon a szexuális erőszak és a rabszolgamunka magas kockázata miatt. 

Az eredmény 550, nőket érintő témákkal foglalkozó szakértő kutatásaira épül. A szakemberek között vannak tudósok, egészségügyi dolgozók, döntéshozók és civil szervezetek képviselői is világszerte.

Az elemzés során olyan szempontokat kellett vizsgálniuk, mint a szexuális és egyéb erőszak, emberkereskedelem, kulturális hagyományok, egészségügy és diszkrimináció.

7 évvel ezelőtt India még “csak” a 4. legveszélyesebb ország volt a nők szempontjából. Most már az olyan országokat is megelőzi, mint Afganisztán és Szíria, amelyek a 2. és 3. helyet foglalják el a listán.

40970718 303
Nők Tüntetnek Indiában A Nemi Erőszak Ellen / Fotó: Picture-Alliance / Ap Photo / A. Qadri

India a nőket érintő retrográd kulturális hagyományok miatt is az első helyen végzett. Olyan problémákra világít ez rá, mint a női nemi szervek megcsonkítása, a savas támadások és a gyermekházasságok gyakorlata.

Kathua Protest
India A Legveszélyesebb Ország A Nők Számára / Fotó: New York Times

A listán 10 országból 9 ázsiai, közel-kelet és afrikai. A TOP 10-be egyetlen nyugati állam került: az USA. Az Amerikai Egyesült Államok a 10. helyen áll a nők számára legveszélyesebb országok listáján. A felmérést készítő alapítvány szerint ez a #MeToo mozgalommal van összefüggésben.

A TOP 10 legveszélyesebb ország egy nőnek 2018-ban:

1. India

2. Afganisztán

3. Szíria

4. Szomália

5. Szaúd-Arábia

6. Pakisztán

7. Kongói Demokratikus Köztársaság

8. Jemen

9. Nigéria

10. USA 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.