Rihanna és Greta Thunberg mindössze a tüntető indiai mezőgazdasági dolgozókat ért jogsérelmekre és atrocitásokra hívták fel követőtáboruk figyelmét.

Többszázezer gazda tüntet az indiai kormány pedig bekeményített

November óta tüntet többszázezer indiai mezőgazdasági dolgozó a főváros, Delhi körül a számukra kedvezőtlen rendelkezéseket tartalmazó új agrártörvények ellen, írja a The Guardian

India Gazdatuntetes Celebek
Indiai Gazdatüntetés / Fotó: Biplov Bhuyan / Hindustani Times

Múlt héten a rendfenntartók három tábort elkezdtek bekeríteni betontorlaszokkal, árkokkal, szögesdrótkerítéssel, hogy elzárják a tüntetők ki- és bejárási lehetőségét. Ezzel egyben elvágták a tiltakozók víz- és élelmiszerutánpótlását, és félkatonai szervezetek és rohamosztagosok vették körbe a demonstrálók tömegét.

A kormány múlt vasárnap elrendelte a mobilinternet-hozzáférés felfüggesztését kedd estig, így a tiltakozó termelők a családjukkal sem tudták tartani a kapcsolatot.

„Az indiai kormány úgy bánik velünk, mint a bűnözőkkel, pedig mi csak a jogainkat követeljük” – nyilatkozta egy idősebb gazda, aki az egyik táborban népkonyhát üzemeltet. 

A szigorú intézkedéseket azután hozták meg, miután múlt héten többezer tüntető traktorral, lóháton és gyalog megindult a városközpont felé. A rendőrök könnygázzal próbálták megállítani a tömeget, amely az intézkedésre agresszíven reagált, és még a híres műemléképületbe, a Vörös Erődbe is betört. Az összecsapás közben egy tüntető meghalt, 500 rendőr megsebesült. 

Kapcsolódó cikk

A tüntetők azt szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza azokat a velük való egyeztetés nélkül hozott jogszabályokat, amelyek a gazdák szerint teljesen kiszolgáltatják őket a terményeiket felvásárló nagyvállalatok érdekeinek. Az új szabályozás eltörli a garantált felvásárlási árakat, és lehetővé teszi, hogy közvetlenül a termelőktől vásároljanak a tőkeerős viszonteladók.

Narendra Modi miniszterelnök kormánya néhány engedményt adott ugyan a mezőgazdasági dolgozóknak, de nem hajlandó visszavonni a jogszabályokat. Kijelentette, hogy az új szabályozással jól fognak járni a gazdák, mert támogatja az ágazatba befektetőket. India 2,9 billió dollár értékű (2019) nominális GDP-jének 15%-a származik a mezőgazdaságból, miközben a keresőképes lakosság felét alkalmazza az agrárium.

Celebek,  szólásszabadság és az öntudatos kormányok

„Miért nem beszélünk erről?” – tette fel a kérdést 101 millió követőjének Rihanna, miután  február 2-án olvasta a CNN tudósítását a karhatalom által körülzárt tüntetőkről. 

No Title

why aren't we talking about this?! #FarmersProtest https://t.co/obmIlXhK9S

Néhány órával később Greta Thunberg is felhívta 4,6 millió követőjének figyelmét az indiai gazdák tiltakozására, és kifejezte szolidaritását mellettük.

Az indiai kormány válaszképpen kiadott egy nyilatkozatot, amelyben, bár nem említi név szerint a két hírességet, bírálták, hogy „külföldiek tesznek elhamarkodott megjegyzéseket, anélkül, hogy ismernék a helyzetet”. A Külügyminiszérium szerint „a celebek és mások” posztjai a közösségi médiában „sem helytállónak, sem felelősnek nem tekinthetőek”.

Továbbá perrel fenyegették a Twittert is, miután feloldották több mint 250 olyan fiók tiltását, amelyet az Információs Minisztérium feljelentésére zároltak. Az elhallgattatott profilok között volt független híroldal, a tiltakozás szervezőinek hivatalos oldala, politikai elemző, aktivista. Ők a minisztérium szerint „hamis, megfélemlítő és provokatív” tweeteket tettek közzé a #ModiPlanningFarmerGenocide hashtag alatt. 

Az indiai kormány úgy véli, a tiltások megszüntetésével a Twitter túllépett hatáskörén, mert nem bíráskodhat, felmentve azokat, akik megszegik a szabályzatukat.

Celebrities back Indian farmers' months-long protest

Thousands of farmers have been locked in a standoff with India's government for months, but now they've gained backing from the likes of Rihanna, Greta Thunb...

Tavaly novemberben és decemberben a magyar kormány is megtapasztalhatta, milyen, amikor egy világhírű színész bírálja a rendszert. George Clooney új filmje, a Midnight Sky  promóciója során adott interjúiban említette negatív példaként az Orbán-rendszert. A kormány képviselői is, hasonlóan az indiai kollégáikhoz, azzal vádolták Clooney-t, hogy nem látja át a magyarországi helyzetet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet