Trump azt mondja, hogy „nagyon dühös” és „megsértődött” Putyinra – Ez dühítette fel az amerikai elnököt
Donald Trump amerikai elnök nagyon dühös Vlagyimir Putyinra, miután a Kreml vezetője bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hitelességét.
George Clooney november végén bekerült a politikai közbeszédbe, mikor egy GQ-interjúban új filmje, a Midnight Sky kapcsán Orbánt hozta fel példaként a világban tapasztalható dühre és gyűlöletre.
Ezúttal a brit The Guardiannek adott egy interjút.
A lapnak többek között az apaság és az új filmje mellett szánt néhány gondolatot a magyar miniszterelnökre is.
Pedig nyilvánosan kijelentette, soha nem akar újraházasodni és gyerekeket.
Azt is elárulta, hogy gyakran beszélnek ezekről feleségével vacsora közben.
Szerintem igenis megéri felvenni a kesztyűt az ilyen emberek ellen, mert szégyelleném, ha nem állnék az Orbán Viktorral szembeni oldalon
– mondta a színész.
„Úgy érzem, ilyen fiatal gyerekekkel, ilyen őrültségekkel teli világban biztos akarok lenni benne, hogy majd elmondhatom: «Ezeket tettük, hogy kiálljunk a bizonyos dolgok ellen a történelemnek ebben a pillanatában». Nem csak azért, hogy büszkék legyenek rám. Azért is, hogy jobbá tegyem a világukat” – magyarázta Clooney.
A novemberi kijelentése után a kormányközeli média azonnal össztűz alá vette Clooney-t. Azt írták, hogy a színész csak azért támadja Orbánt, mert Soros György barátja. Ezt Clooney hazugságnak nevezte. Később pedig még Varga Judit igazságügyi miniszter kávéra is meghívta a színészt.
Az új filmje, a Midnight Sky miatt egyébként annyira lefogyott, hogy kórházba került.
Donald Trump amerikai elnök nagyon dühös Vlagyimir Putyinra, miután a Kreml vezetője bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hitelességét.
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges. Ezt közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.
Bírságot is kaptak.
Egy 40 éves nő az áldozat.
Nagy Ákos, Márki-Zay Péter és Csintalan Sándor is így tett vagy tesz.
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem létrehozója nyíltan kiállt Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt mellett – derítette ki a Media1.
Az írás a szélsőjobboldali AFD-vezér, Alice Weidel tegnapi Karmelitabeli látogatása elé lett időzítve.
A csütörtök bombafenyegetésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata és Rétvári Bence államtitkár. Az eseményen kiderült, hogy 11:30-ig már 268 oktatási intézményben volt
Bár Majka új, politikai felhangú klipjének a pozitív szereplője még hasonlít is Magyar Péterre, ő nem ezt a labdát csapta le.
“Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek”.
Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Néhány napja még Orbán Viktor látogatta meg.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Megszólalt az inflációról is a gazdasági miniszter.
Különleges emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank november 20-án, szerdán.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
Eljárást indítottak a férfi ellen.
Orbán Viktor október 23-i beszéde közben momentumosok megpróbáltak felemelni egy „A Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót. A többi résztvevő és a biztonsági őrök avatkoztak közbe.
Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt. Egy ismeretlen férfi obszcén táblával próbálta lerohanni a miniszterelnököt. Egy ismeretlen férfi megpróbálta lerohanni a miniszterelnököt, aki így biztonsági őrök
A propaganda is rárepült, de az internet nem felejt.
Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.
A nyugdíj összege év közben is változhat, de ehhez teljesülni kell bizonyos feltételeknek.
Az idei, őszi árvíz nemcsak elképesztő erejű, de időt sem hagyott a nyugodt felkészülésre, ennek ellenére a kormány magabiztosan nyilatkozik a témában.
Jelentős határidő közeleg, vasárnapig van idő cselekedni.
Papíron másfélszer nagyobb a vagyona, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.
Orbán Viktor indoklás nélkül mentette fel Szeiler Orsolya helyettes államtitkárt, aki az első Orbán-kormány óta dolgozik a miniszterelnöknek.
Súlyos emelés jön.
Varga Judit megtörte a csendet.
Csak össze ne vesszenek.
Szerinte a kormányfő feleségének, Lévai Anikónak is komoly szerepe van: „(…) nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolog ellenőrzésére”.
Tényi István volt fideszes képviselő – aki korábban már több feljelentést is elindított – tiltott adatszerzés bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál Magyar Péter legfrissebb interjúja után.