Az infláció mértékének kiszámítása nem is olyan egyszerű, mint azt az ember elsőre gondolná. Annál jóval többről van szó, mint hogy megnézik, mennyivel drágult átlagosan minden, aminek ára van. E számadat meghatározásához először is fogyasztói kosarat készítenek. Ez idehaza a KSH feladata. E fogyasztói kosár lényegében modellezi, hogy egy átlag magyar ember miket szokott vásárolni. Ezen termékek árát súlyozzák, így kapnak egy számot. Az infláció mérése nem lehet tökéletes, hiszen valamelyest mindenki vásárlási szokásai eltérnek ettől az úgynevezett átlag vásárlótól. Az infláció tehát más lesz egy nagyvállalat vezérigazgatójának, mint egy fizikai munkásnak, de természetesen két vezérigazgató sem azonos termékekre és szolgáltatásokra költi a pénzét.

Igazat mondanak egyáltalán az infláció mértékéről?

A boltok polcain megpillantva az árcédulákat, sok ember gyanakszik, hogy valójában magasabb az infláció annál, mint amit hivatalosan elismernek. Tény és való, hogy Magyarországon a lakásárak változása nem számít bele az inflációba. Sőt, a lakbér is csak körülbelül 1%-os súllyal szerepel az infláció számításánál.
A jegybank és a kormány is abban érdekelt, hogy alacsonyabb inflációt mutasson ki, mint amekkora az valójában. Jelenti-e azonban ez automatikusan azt, hogy nem mondanak igazat az infláció kapcsán?
Nos, ha éppen lakást vásároltál a közelmúltban, akkor minden bizonnyal nem látod jogosnak ezt a lépést, vagy ha épp albérletet fizetsz. Mi a helyzet azonban azokkal az emberekkel, akik már jó ideje saját tulajdonú ingatlanjukban élnek? Itt jön képbe az, hogy nincs igazából két egyforma ember.

Számít a pszichológia is

Az ember természeténél fogva úgy működik, hogy hajlamosabb előbb észrevenni a rosszat mint a jót. Ha egy barátunk alapvetően jóindulatú, de van egy rossz tulajdonsága, akkor hajlamosak vagyunk arra az egy negatív dologra koncentrálni, ha éppen rossz lelki állapotban vagyunk.

Nincs ez másként az árakkal sem: ha valami drágul, azt rögtön kiszúrjuk. Persze ha valaminek nem változik, vagy netán csökken az ára, azt természetesnek vesszük. Szóval ha most éppen nem állsz túl jól anyagilag, akkor nem feltétlenül az inflációban kell keresned a probléma okát, érdemes lehet inkább egy pénzügyi tanácsadótól segítséget kérned, hogyan jöhetnél egyenesbe.

Az egyéni, impulzusokon alapuló véleménynyilvánítás egy beszélgetés során gyakran megtörténik, ugyanakkor az infláció mértékét ez alapján meghatározni veszélyes dolog. Ha szeretnél tárgyilagos maradni, akkor lehetőséged van rá, hogy kiszámítsd, mekkora az infláció a magad költési szokásaival.
Elképzelhető, hogy arra a következtetésre jutsz, hogy számodra magasabb az infláció mértéke, ha valamelyik kiadásod az átlagoshoz meghatározotthoz képest jelentősebb. Persze az sem kizárt, hogy bizonyos évek során éppen kedvezőbben alakulnak a dolgok a saját szemszögedből nézve.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

httpsmeglepkek.hu - 2023 december - Cikk1

Ízek, borok, pillanatok kettesben

Van a világon egy olyan dolog, ami képes összehozni a legkülönfélébb kultúrájú, típusú embereket, elsimítani a konfliktusokat, megerősíteni kapcsolatokat és kellemessé tenni az együtt töltött időt.

close-up-smile-woman-brush-teeth-great-health-dental-care-concept-isolated-white-background-asian1

Hogyan válasszunk fogkefét?

Manapság már számos fogkefe típus és márka áll rendelkezésünkre az üzeletek polcain, amelyek közül kiválasztani a megfelelőt nem lesz a legegyszerűbb feladat.

elefantszerszam.hu - 2023 november - LinkMarketing - 6

Vajon milyen feladatokhoz való a hőlégfúvó?

Ha rákattintottál erre a cikkre, alighanem te is gondolkodtál már azon, hogy miért lehet hasznos ez a szerszám, illetve valamilyen munkához éppen fontolgatod a gép megvásárlását, de nem jutsz dűlőre abban a kérdésben, hogy megéri-e neked megvenni, vagy akkor tennéd bölcsebben, ha kölcsönkérsz vagy bérelsz egyet.

httpsbogreguru.hu - 2023 november - Cikk3

Meglepetés egyedi bögrével

A bögrék nagyon hasznos eszköznek minősülnek. Egyértelmű funkciójuk italunk tárolása és elfogyasztásának megkönnyítése.

tacsis zsák1

A megfelelő hálózsákvastagság kiválasztása

A rutinos kismamák és anyukák tisztában vannak vele, hogy a hálózsák a babák és kisgyerekek számára afféle “must have” darab, vagyis elengedhetetlen, hogy legyen belőle otthon legalább egy-két darab.

markus-spiske_prexn5cqai-unsplash

Autónyitás kulcs nélkül

Ebben a cikkben felfedezzük a leggyakoribb autózár problémákat, és azt, hogyan lehet a leghatékonyabban és stresszmentesen megoldani a gondot.

bestmarkt.hu - 2023 november - LinkMarketing - 3

Fényfüzérek és dekorációs fények a hangulatos ünnepekre

Igaz, hogy lassan közelednek az ünnepek, de egy hangulatos dekorfénnyel nem csupán a karácsonyt, hanem magát a lakberendezést, a mindennapjainkat is fel tudjuk dobni, meg tudjuk újítani, mindig attól függően, hogy milyen színt szeretnénk behozni a lakásunkba és mely területeket szeretnénk bevilágítani.

https-__www.homelux.hu_ - 2023 november - Cikk3

Az elektromos fűtőtest előnyei

A tél beköszöntével ismét a fűtésre irányul a figyelmünk: mindenki próbálja a lehető leggazdaságosabban megoldani, hogy meleg legyen a lakásban.

https-__ohsports.hu_ - 2023 október - Cikk2

Sportfogadással kapcsolatos kilátások

Folyamatosan olyan szelvényfotókba futsz bele az interneten, amelyek azt bizonyítják, hogy pár száz forintból százezreket is lehet nyerni, vagy csodastratégiákkal bombáznak, amelyeknek a segítségével ugyan még senki nem nyert, de azért tutira működik?

httpsfilterabc.hu - 2023 október - Cikk1

Mi is az a motoros villaolaj?

A motorok szerelmesein kívül aligha sokan hallották ezt a három szót így egymás után. Nézzünk is utána pontosan hogyan is kell ezt az egészet elképzelni!