Noha első fokon veszített a nő és az őt képviselő Magyar Helsinki Bizottság, a Kúria megváltoztatta az ítéletet.

Elismerte a jogszerűtlen eljárást az állami hivatal

Befejeződött az az ügy, amit az egyik országos állami hivatal ellen indított egykori munkatársuk. A nő a szülés után GYED-ről tért volna vissza, de nem vették vissza, majd újra elutasították, miközben korábbi teljesítményértékelései kiválóak voltak. Az indoklás „ismétlődő szülés veszélye” volt.

Az országos állami hivatal elismerte, hogy jogszerűtlenül nem hosszabbította meg egykori munkatársának a szerződését, és ezért 5 millió forint kártérítést fizet – derült ki a Magyar Helsinki Bizottság Facebook-bejegyzéséből, amit a 444 szemlézett.

Első fokon veszítettek

A nőt a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a munkaügyi perben. Első fokon veszítettek, de a Kúria szeptemberben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és jogerősen megállapította, hogy a nő anyaságával összefüggésben hátrányos megkülönböztetésnek volt kitéve, amikor jogviszonyát nem hosszabbították meg, miután gyereket szült. Most állapodtak meg a kártérítésben, 5 millió forintot fizet a hivatal.

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint „minden szempontból elfogadhatatlan, hogy egy munkavállaló nőt az esetleges jövőbeli várandóssága miatt ne alkalmazzanak. Különösen súlyos ez a jogsértés, mert egy állami szervnél történt, és több nő is áldozata lett. Sokat hallunk mostanság népességfogyásról, családvédelemről, babaváró támogatásról meg a nők kötelességéről. De jól látszik, az államnak a saját háza táján is akad tennivalója, hogy a szülő nőket és kismamákat ne érje hátrány.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet