Istenes Bence a hazai tévézés után magasabbra akarta rakni a lécet, így Németországba költözött Csobot Adéllal, ahol az X-Faktort is vezethette. Azonban az Álarcos énekes miatt Magyarországra visszatért.

Külföldi karriert akart befutni

Istenes Bence miután Magyarországon nagyobb sikereket is elért műsorvezetőként, négy évvel ezelőtt családjával előbb Kölnbe, majd München közelébe költözött. Fiatal kora ellenére már most igen szép karriert futott be. 

Istenes Bence Mennyit Keres Alarcos Enekes Csobot Adel
Istenes Bence / Fotó: Nánási Pál / Rtl Klub

A hazai Álarcos énekes című produkció 2. évadának műsorvezetője volt, amely nemrég ért véget Miller Dávid győzelmével.

Megnézi, mire költ

Sokan úgy tudják a szakmán belül, hogy jól keres Istenes, de azt kevesen gondolnák róla, hogy rettenetesen megfogja a pénzt. Sőt, magáról is tudja, hogy garasos. Úgy gondolja, hogy semmi nem tart örökké és a mai világban semmi sem biztos. Kollégái azt mondják róla, hogy ugyan megválogatja, hogy mit vállal el, de mindig alázatos a munkában és hiába keres jól, nem szórja el a pénzét. Sőt, minél többet keres, annál inkább spórol.

Ezt maga is elárulta a napokban közösségi oldalán: évekkel ezelőtt még elképzelni sem tudta, hogy saját maga végzi a ház felújítását.

Az eredmény nem lesz annyira tökéletes, mintha szakember csinálta volna, de ezen sokat tud spórolni – írta.

Kétkezi munkát is vállalt

Soha életében nem szórta a pénzt és kamaszkorában mindent megtett azért, hogy minél kevesebb pénzt kérjen édesanyjától, aki egyedül nevelte.

Már a suli mellett is elmentem dolgozni, vállaltam költöztetést vagy bármit, csak ne anyától kelljen zsebpénzt kérni. Tudtam, hogy nekik is kevés van, jobbnak láttam, ha megkeresem. Ez pedig nem változott. Akkor sem, amikor a VIVA TV-nél dolgoztam kevés fizetésért, és most sem, amikor az RTL Klubnál dolgozom jóval több pénzért. Persze van prioritás, fontos egy lakás, egy jó autó és az, hogy mindig legyen félretett pénzem. De amit megkeresek, azt nem szórom el

– árulta el korábban egy tévéműsorban.

Felmondják az albérletet?

Istenes Bence és Csobot Adél a tavalyi Nyerő párost leszámítva 2012-ben szerepeltek együtt az X-Faktor harmadik szériájában, ahol megismerték egymást, de most újra együtt dolgoznak.

Istenes Bence Csobot Adel Alarcos Enekes
Istenes Bence És Csobot Adél Az Álarcos Énekes Forgatásán / Fotó: Rtl Klub

Csobot az egyik zsűritag, pontosabban „nyomozóként” tűnt fel a műsor 2. évadában. Csobot és Istenes szereti az ilyen felkéréseket, hiszen egy helyről ketten vihetik haza a pénzt.

Ugyan korábban azt nyilatkozta az énekesnő, hogy a gyerekek miatt jó időre visszavonul, és csak rájuk szeretne koncentrálni, de mégis meggondolta magát, hiszen abban nagyon egy hullámhosszon vannak a fiatalok, hogy minden forintot meg kell fogni és addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

A magyarországi munka miatt hazaköltöztek, és ugyan már visszatértek Németországba, de sajtóértesülések szerint azon hezitálnak, hogy végleg Budapestre teszik a székhelyüket.

Négy évvel ezelőtt költöztek Kölnbe. A fiatal apuka a német X-Faktort vezette, de a műsornak nem indult új évada, és még nem kapott olyan felkérést, amit szívesen elvállalt volna. Két országban két lakást fent tartani pedig drágább megoldás.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet