Jákob Zoltán a Nagy Ő-ben való szereplése óta szingli, legalábbis ezt vallja, amikor megkérdezik tőle. Azonban még nem adta fel a reményt, hogy egyszer rátaláljon az igazi, akivel sokat utazgathat, romantikázhat és kalandozhat. A gazdag üzletembert egy új hölggyel kapták le, ráadásul nem is akárkivel.
Jákob Zoltán jelenleg Magyarország 36. leggazdagabb embere, a becsült vagyona közel 43 milliárd forint. A sikeres üzletemberről úgy tűnhet, sokat mutat magából a médiában, ám mégis vannak olyan múltbéli titkai, amikről nem tud, vagy nem tudott a nyilvánosság.
A TV2 sztárja évekkel a válása után vallotta be nemrégiben, hogy volt egy házassága, amelyről korábban még soha nem beszélt. Háromszor is megnősült, első nejével hét évig alkotott egy párt.
Az utóbbi időben a milliárdost a munkatársával boronálták össze, mivel Noémit luxusutazásra vitte Dubajba, ráadásul többmilliós ajándékokkal halmozta el. Most viszont egy másik nőhöz került közelebb: Király Lindával kamerák előtt csattant el egy csók köztük. Habár a felvételből kiderült, hogy csak véletlen adtak egymásnak csókot két ölelés között, még magát Lindát is meglepte a dolog, aki Zoli új márkája, a Luxoya egyik arca lett az utóbbi időben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.