Jonathan Franzen új regénnyel jelentkezik, Keresztutak címmel, mely egy trilógia első kötete.

A magyar kiadás a nemzetközi megjelenéssel egy időben lát napvilágot

A szerző a 2015-ös Tisztaság című regénye óta most hoz ki először új kötetet, mely a hírek szerint az Egyesült-Államokban 2021. október 5-én jelenik meg a Farrar, Straus and Giroux-nál. Ezzel a kötettel elindul Franzen háromrészes regényfolyama, a Minden mitológia kulcsa című trilógia, mely három generáció életét mutatja be a vietnámi háborútól egészen napjainkig.

A Keresztutak a maga teljességében tárja elénk egy történelmi pillanat erkölcsi válságát, visszanyúlva a 20. század kezdetéhez, mely során alaposan górcső alá veszi az emberi mitológiák természetét is. A történetben végigkísérhetjük a Hildebrandt-család több generációját, és kiderül, pontosan merre sodorják őket az elmúlt 50 év politikai, társadalmi és szellemi áramlatai.

– áll a kiadó közleményében.

Generációja legjobb alkotójaként tartják számon

A nemzetközi bestseller szerző, Jonathan Franzen már 2001-es regényével, a Javításokkal is díjakat zsebelt be: a National Book Awardot és James Tait Black-emlékdíjat. A 2010-es Szabadság című regénye is elsöprő sikert aratott.

Jonathan Galassi, a kötet kiadójának igazgatója lelkesen nyilatkozott a Publishers Weeklynek.

Franzent a világon mindenki generációja legjobb alkotójaként tartja számon, aki Steinbeck és Faulkner becses hagyományait viszi tovább. Amerika családi lélektörténetét írta meg már a Huszonhetedik városban, a Javításokban és a Szabadságban is. Most új trilógiájában ez a fajta képessége teljes pompájában mutatkozik meg.

– dícsérte Galassi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet