Parászka Boróka újságíró lehetett az utolsó, aki beszélt az elhunyt Kabai Lóránt költővel, és megosztotta, miről beszéltek.

Kabai Lóránt családja október 25-én jelentette be, hogy a 45 éves költő tragikus körülmények között elhunyt

Parászka Boróka újságíró Facebook-oldalán mesélt utolsó beszélgetésükről, ami pár órával eltűnése előtt történt, írjaBlikk.

A tisztesség és a méltányosság miatt el kell mondanom, hogy néhány órával az eltűnése előtt beszélgettem Lórival, akinek még a kétezres évek elején a szerkesztője voltam, s akivel többször folytattunk az évek során baráti beszélgetéseket.

Az újságíró egy a Literán megjelent írása kapcsán hívta fel a költőt, és megkérdezte tőle, hogy hogy van. 

Követtem a sorsát az elmúlt években, tudtam, hogy súlyos egzisztenciális és lelki gondokkal küzd, mint szinte mindenki a magyar kulturális életben.

“Most is több mindent elmondott arról, miért nincs jól. Ezeknek voltak magánéleti vonatkozásai – nem tartoznak a nyilvánosságra. Voltak rendszerszintű okai – mindannyian ismerjük ezeket.”

De alapvetően leginkább az izoláltságára panaszkodott. Arra, hogy egyedül van. Ahogy mindannyian egyedül vagyunk.

“Hogy ez az egyedüllét konkrétan, az egyes emberek életében mit jelent, hogy hogy jelenik meg az izoláltság, a szolidaritás hiány, a kommunikációs zavarok, anomáliák – arról sokat kellene beszélnünk. Most csak annyit szeretnék elmondani, mint az utolsó órák tanúja: Kabai Lóránt egyedül érezte magát. Tudom, hogy meleg, erős testvéri, családi kapcsolatai voltak. Hogy sok-sok barát aggódott érte. Hogy most nagyon sok embernek kegyetlenül nehéz a gyász.”

De ezt a kérdést, hogy mit jelent a Kabai Lóránt személyes magánya, és mit jelent ez a nagy, közös magány, amiben mindannyian élünk, amiből olyan keservesen tudjuk kiverekedni magunkat (már aki ki tudja), azt most, ebben a helyzetben fel kell tennünk. Legyen a többi csend

– zárta gondolatait az újságíró.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt gyorgy peter halalanak oka

Meghalt György Péter esztéta

György Péter esztéta 1954-ben született. Kutatási területe a 20–21. századi magyar művészettörténet – különös tekintettel az avantgárdra –, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, illetve az új média kulturális összefüggései voltak. Az elmúlt évtizedek során folyamatosan részt vett a média és kommunikáció szakok magyar felsőoktatási kidolgozásában. Az elismert szakember 71 éves volt.