Egy középkorú, teljesen átlagos japán lány az előadás során eltáncolja születésétől fogva napjainkig az életét sablonos utalásokkal. Kaori Ito az apja és a közte lévő csendet tánccal töri meg. Erre utal cím is: Táncolok, mert nem bízom a szavakban. A tánc univerzális nyelv, melyben félszavakból, pontosabban félmozdulatokból is ért az érzékeny szemű közönség. Az előadás során a kamaszkor, a gyermeki rácsodálkozás a világra közérthető módon ég bele a retinánkba.

Izgalmas hangok, rejtelmes sötét

Hirdetés

A fekete térben nincsenek díszletek. Az apa, egy ősz hajú japán ember széken ülve várja a sorát, míg lánya ugrásra készen mozdulatlanul pedig azt, hogy a közönség helyet foglaljon. A színpad rendezői bal oldalán fekete lepellel beterített épületszerű tákolmány áll. Erről később kiderül, hogy az örege munkája, akinek valójában szobrász a foglalkozása.

Az idegesítő aláfestő zenéről is kiderül, hogy az a szívhangja kihangosítva.

A mozgásbetéteket monológok tarkítják, melyekben a lány hangfelvételről lejátszott belső gondolatai szólalnak meg karcos – de azért szerethető – japán akcentussal angolul. Összefüggéstelen érzelemfoszlányokat hallunk kócosan elhadarva. A fordítást kivetítőkön olvasom magyarul.

Jelenet az előadásból / Fotó: Trafó

Igazából nem hat meg a szöveg, de valahol mégis érdekel, mi lesz ebből. Mi a mondanivaló?! Szokatlan módon a művészek maguk árulják el nekem személyesen, hogy mi is az. Az előadás utáni közönségtalálkozón izgatottan vártam, hogy kérdezhessek.

Hiszti vagy önismeret?

Felmerül a kérdés, hogy az idősebb férfi neve miért nem szerepelt a plakátokon? Ketten vannak az előadásban, mégiscsak egy név látható a reklámanyagokon. Talán nem akarta nevét adni az előadáshoz? Vagy azt akarja, hogy csak a lánya neve csillogjon a plakátokon turnéjuk során? Bár a szobrász apának nincsenek szöveges részei, a mozgásban kiveszi a részét: fél órát mozdulatlanul gubbaszt egy széken, a másik fél órában egy tákolmányt tologat fel s alá. Az apa és lánya párosának kapcsolatát bemutató koreográfiát maga Kaori Ito készítette. Édesapja tekintete csillog az elégedettségtől. Apa és lánya szemmel láthatóan őszintén élvezi a közösen töltött időt.

És ekkor megértem, hogy ennek az előadásnak valójában mi a mondanivalója: felhívja a figyelmet a család fontosságára és a szeretetre, valamint az összetartásra.

Elidegenedett világunkban sajátos módon töltenek el a japán lány érzelmei.

Nem nehéz együttéreznem vele, mert én magam is éltem külföldön 11 évig, és nekem is roppantul kemény kihívásnak bizonyult az érzelmi impotens édesapámmal zöld ágra vergődnöm. Talán nekünk is kéne csinálnunk egy előadást, beutazni a világot és megbeszélni a dolgokat? Talán.  De erre parányi a lehetőség. Az az igazság, hogy Kaori Ito nagyon elégedett édesapja munkájával, akinek számos előadást végigkalapált már a szíve Tokiótól Párizsig. És nekem koránt sincs, sőt, nem is lenne annyi türelmem, mint neki. Vajon jobban megismerte az édesapját az előadások által? Nyilván. Több mint száz alkalommal hallgatta már szívzörejét a világ számos színpadán.

Kaori Ito (JP): Táncolok, mert nem bízom a szavakban

Kaori Ito (JP): Táncolok, mert nem bízom a szavakban

A Táncolok… egyszerre randevú- és szembesülés önmagunkkal.

Az előadás születésekor 3-4 órás monológot rögzített. Ezek valójában kérdések, melyeket feltenne az édesapjának, ha többet találkoznának. Én verseket írtam édesapámnak. Csak kijelentő, vádaskodó rímeket. Kaori Ito valójában minden egyes mondatával azt kérdi apjától: szeretsz?  Ezekből a belső monológokból születtek az előadás alatt elhangzó szösszenetek is, melyek arról tesznek tanúságot, hogy a lánynak semmilyen érzelmi kapcsolata nincs vagy talán soha nem is volt az édesapjával.

A mozgás ereje

Vajon megkapta a válaszokat a feltett kérdéseire a rendező, Kaori Ito?  Nem bízom a szavakban – hirdeti az előadás alcíme. De mégis használja őket. A darab születése előtt édesapja valóban válaszolt szóban a feltett kérdésekre, de feleletei nem elégítették ki őt. Ezért próbálkozott mozgással. A szobrász édesapának milyen kötődései vannak a tánchoz? A fizikális kifejeződés minden aspektusában az érzelmek megnyilvánulásáról szól.

Apja pillanatba fagyott képekkel operál, míg lánya szeretetével életre kelti a szobrait.

Ez amolyan sajátosan interpretált japán jégvarázs, melyben formákat hoz létre mindkét művészeti ág, és nem megfagynak a dolgok, hanem életre kelnek. A minimális díszlet oka, hogy utaztatható legyen az előadás. Az egyetlen tárgyhalmaz az a mozgatható, hatalmas, szoborra emlékeztető építmény.

Jelenet az előadásból / Fotó: Trafó

Minden egyes helyszínen kreatívan oldják meg a felépítését. Fekete lepel mindenhol akad és székek is, amiket alá lehet pakolni és görgetni is tudják így a világ bármelyik színpadán.

Családi vállalkozás

Az adott koreográfiát rendszeresen felturbózzák az előadás helyéhez szabottan. Egyfajta sajátos útinapló is ez az egész. Talán a cukiskodással akarják feloldani családi konfliktusukat. Egyéni – és nyilván nem saját zsebből fizetett – világkörüli útjuk le nem jegyzett beszámolója ez az este. Ha egy mondatban kellene összefoglalni az előadás üzenetét, mi lenne az? – teszem fel végre a kérdést nekik a közönségtalálkozón. Mindketten cinikus mosollyal az arcukon biccentenek felém, és egyöntetűen válaszolnak: „Ha ki tudnánk mondani azt a szót, vagy ha lenne ilyen, akkor nem játszanánk ezt az előadást soha többé.”

Hirdetés
ÉRTÉKELÉS
Rendezői kreativitás
3
Gondolati tartalom
3
Színészi játék
2
Díszlet
2
Hangulat
6