Szabad szemmel is látható lesz egy nagyon ritka égi jelenség: ilyen generációnként csak egyszer történik
A NASA által is megerősített jelenség: az őszi éjszaka fénypontja szabad szemmel látható lesz.

Rovat
A NASA által is megerősített jelenség: az őszi éjszaka fénypontja szabad szemmel látható lesz.

A hivatalos szervek mindenkit figyelmeztetnek, közben már megjelentek a hajnali fagyok is.

Korai volt az öröm, sokasodnak az elkeserítő hirdetések, a tulajok nem tágítanak.

Mórocza Andrea lett az első női befutó, a nők között korábban összesen hétszer győztek magyar versenyzők a görög ultrafutó-versenyen. A magyar induló az abszolút versenyben is befért a legjobb tíz közé.

Több halottja lett a balesetnek.

Ennek mindenki örülni fog!

Néhány órán belül lecsaphat a zivatar az ország egyik részére, amit intenzív csapadék és erős szél is kísérhet. Egyelőre citromsárga (elsőfokú) riasztás van érvényben.

Egy hét alatt 1000 forintról 5-re esik a ruhák ára.

Ma a meteorológusok térképén a fél ország sárgára váltott, vagyis kiadták a figyelmeztetést. A riasztás egészen éjfélig érvényben lesz, érinti Békés, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyét is.

Az Erin hurrikán után is folytatódik a nyárias idő Magyarországon, miközben újabb, de gyengébb csapadékra számíthatunk a következő napokban. Ám az előttünk álló 10-12 napban még úgy tűnik, marad a nyárias időjárás.
