Elfogták a taxist, aki egyetlen ütéssel földre küldött egy nőt Budapesten
Két nő veszett össze, a vita végén a taxis ütött.

Rovat
Két nő veszett össze, a vita végén a taxis ütött.

A mentősök azt kérik, hogy ha segíteni nem tudják a munkájukat, akkor adjanak nekik helyet és törekedjenek az ellátás zavartalanságára.

A hétvégi havazás után igazi fordulat következik az időjárásban: a fehér takaró lassan olvadni kezd, és a következő napokban országszerte kiadós esőkre számíthatunk. A télies napokat a nedves, szürke idő váltja fel, a hőmérséklet pedig fokozatosan emelkedik, így a fagyos reggelekre és hideg nappalokra mérsékelt, 3–8 fok körüli hőmérséklet következik.

Sok a baleset országszerte, rengeteg gondot okozott a havazás, a megváltozott útviszonyokhoz nem minden sofőr tudott alkalmazkodni. Ám könnyen lehet, még csak most jön a neheze számunkra. Erre figyelmeztet a Budapesti Közművek, a cég sajtóközleményt adott ki arról, mi várhat ránk, mire érdemes figyelnünk.

Úszásoktatás közben merült el a vízben egy hároméves kisfiú Budapesten a napokban. Oktatója azonnal észrevette a bajt, a gyermekhez sietett és kiemelték a medencéből. Mentőt hívtak, és a telefonos utasításokat követve megvizsgálták a fiút, aki viszont már nem lélegzett – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat.

Drámai percek zajlottak egy család otthonában, ahol egy édesapa a mentésirányító utasításait követve mentette meg gyermekét. A kicsi már stabil állapotban várta a perceken belül kiérkező mentőket.

A lakók DNS-mintát adtak, a szálak egészen az Árpád-korig vezethetnek.

Így mindenki fel tud készülni.

Nem léteznek rá megfelelő szavak, amik leírhatnák azt az ép ésszel fel sem fogható fájdalmat, amit egy fiatal nőnek most át kell élnie. Bagolyné Varga Dorka még csak 19 éves múlt, de már több megpróbáltatáson kellett átesnie, mint másnak egész életében. Nem elég, hogy a férjével március közepén tragikus körülmények között elveszítették a kórházba kerülő kisbabájukat, most a szívműtéten átesett párja is életét veszítette. A fiatal nő ráadásul a várandóssága 24. hetében jár, a születendő kislányuk viszont így már soha nem fogja megismerni az édesapját.

Megbízható, karbantartott gépekkel repülő légitársaságnak ismeri a Blikknek nyilatkozó, helyi utazási irodát vezető magyar szakember azt a kenyai céget, amelynek a lezuhanó repülőjén nyolc magyar lelte halálát. Szerinte az esőzés és a vihar okozhatta a tragikus balesetet. A kenyai szafaritúrák nagyon népszerűek a magyarok körében, évente több ezren utaznak ezért az afrikai országba.
