Gyurcsány Ferenc durván kiosztotta Orbán Viktort – „Pocsék ember Magyarország kormányfője”
Nem fogta vissza magát.
Nem fogta vissza magát.
A kórházból üzente meg, hogy van.
A modell vegán aktivizmusáról is ismert.
A rendőrt társa mentette meg.
Nem ideálisak a körülmények erre.
Férjét egy szőke nővel látták.
Luxusékszereket és jósnőtől származókat is hord.
Néhány nappal a halála előtt könyörgött a hatóságoknak a védelemért.
Mindenre fel kell készülni.
Túl sokat kértek tőle.
Saját mentális állapotáról is sokat mesélt.
A férfi veszélyes bűnözők aránya jóval magasabb, de nők is lehetnek félelmetesek.
Megpróbálta megmérgezni.
Megpróbálta, de nem sikerült.
Sokan nevezték cigánynak kiskorában.
Egy vita után meg akarták alázni a barátjukat.
Biztos nagyon éhes volt.
Ma ő az Egyesült Királyság egyik legidősebb bebörtönzöttje.
Az unokaöccse súlyos dolgokat állít.
200 ezer ember nézte végig a halálos balesetet.
Összesen hat jóslata volt 2022-re.
Négy férfit is megtámadott.
Elmondták a véleményüket az énekesnőről keringő meztelen videó kapcsán.
Biztos fontos volt.
Béres Anett és Sáfrány Emese is részt vett a szeánszon.
Béres Anett édesanyja szűkszavúan nyilatkozott, miután megjelent a sajtóban, hogy a volt ValóVilág-sztárt törött csontokkal, pucéran találták meg.
A hajában csempészte be az alkoholt.
Egy régi barátja árult el új részleteket.
Az RTL Klub tévése, Schumacher Vanda alig van itthon. A másik műsorvezető, Szabó Zsófi pedig nem volt rest rákérdezni a luxusutakra.
Életveszélyes állapotban találtak rá a Való Világ sztárjára Siklóson. Öntudatlanul, pucéran és törött csontokkal találták meg.
Félresikerült a szeánsz.
Ismét külön folytatja Majka és Curtis.
Végül megsajnálták, és enyhítettek a büntetésén.
Nyitott rá, hogy bárkivel beszéljen.
Biztonsági kamerák rögzítették a támadást.
Eredetileg kislányt szeretett volna harmadik gyermekének.
Rendőrséghez fordul.
A lakhelyét is kinyomozta.
A családnak pedig azt hazudta, hogy a testeket elhamvasztották.
A modell elviccelte a dolgot.
Hadházy Ákos nem örült ennyire.