Újra kihallgatták Babicsek Bernát szüleit
Nagyon felkavarták őket az emlékek.
Szerinte az űrlények végig a Földön voltak.
Többen kiugrottak az ablakukból, hogy elmeneküljenek.
Azt hitte, belehal a betegségbe.
A Holdat akarja először megvizsgálni vele.
Több mint 20 méter magasról zuhant le.
Csak viccelődni akart egy társával.
Még mindig a hatása alatt van.
Akár per is lehet az ügyből.
Bosszúból többször is rálőttek a tinédzserre.
Nővére útlevelével menekült külföldre.
Állítólag zsarolta a kiadója munkatársait.
A vérfertőzés miatt életveszélyes genetikai betegséggel született.
Márciusban érkezett Ukrajnába önkéntesként.
Nem szívesen mutogatja gondtalan életét, miközben háború dúl a szomszédban.
Nem érti, hol vannak az emberek, ha mindenhol hiány van.
Két lehetőség jutott eszükbe, ahol eltűnhetett a pénz.
Úgy gondolja, hanyag volt a nyomozás.
Nem akarnak lemondani szerelmükről.
Nehéz időszakon mentek keresztül.
Eltört az orra és az állcsontja és szúrt sebet szerzett a lábán.
Még friss lehet a kapcsolat.
Már többször betörtek hozzá, ezért vett fegyvert.
Mindent megpróbált, hogy visszaszerezze, de nem sikerült.
Sokat kellett vele vitatkoznia.
Három embert gázolt el.
Nem magukat tartják hibásnak.
A lakás tulajdonosa is nagyon zavarba jött.
Ha minden kötél szalad, akkor marad a légkondi.
Már nincs kómában, de még vár rá műtét.
A felesége mindent megtesz.
Egészen máshogy alakult volna anyja élete, ha tinédzserkorában rákényszerítenek egy terhességet.
Az orvosok nem tudtak eddig segíteni.
Egy csendes kemping nyugalmát zavarták meg a hangoskodással.
Utólag jött rá, hogy a diakja volt.
Egy gyerektáborban próbál feltöltődni.
Rengetegen kellettek a kórterembe.
Megosztották a mentésről készült videót.