Esti is, Kornél is, még zenekar is, és már 10 éves
Az Esti Kornél összegzi az eddigi életútjukat, s vendégelőadókra, barátokra is számíthatunk a jubileumi koncerten.
Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
naponta frissül
Az Esti Kornél összegzi az eddigi életútjukat, s vendégelőadókra, barátokra is számíthatunk a jubileumi koncerten.
A Hello Sári Sütiző egy olyan hely a Nap utca 30. szám alatt, ahol nem kell azt mondanom, hogy sütök valamit magamnak: elkészítik helyben ugyanazt.

4 kontinens 28 városában 63 szelfiző mondta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének 1-1 sorát. Így emlékeztek meg magyar emberek a költő halálának 72. évfordulójára.

A stoner műfaj egyik legfőbb éllovasának számító ukrán trió tavaly jelentette meg új, The Harvest címre hallgató lemezét, amely megérdemelten nagy lelkesedést váltott ki a rajongók között.

Az Igor Zabel Kultúra és Elmélet Díj ötödik alkalommal tünteti ki azokat a kivételes kulturális kezdeményezéseket, amelyek élénk nemzetközi figyelmet irányítanak Közép-, Kelet-, és Dél-Kelet Európa művészetére és kultúrájára. A zsűri döntése…

Megérkezett az idei VOLT négynapos élményhömpölyét majd’ 5 percbe zanzásító aftermovie-ja, íme, itt látható is: A szervezők azonban már javában tervezgetik a jövőt, a már bejelentett Linkin Park mellé hamarosan újabb nevek…

A csendes, szomorkás, őszies hangulatú zenék éppen aktuális szezonjában pont jól jött az új Devendra Banhart-lemez megjelenése. Mindenki kedvenc freak-folk hőse ráadásul elég rég jelentkezett már új anyaggal, a legutóbbi, 2013-as Mala…

A ContextUs.hu dalszöveg-aukciót szervez december 16-án, 18 órától.
Alaphangulata kissé melankolikus és egyszerre sistergő humorú. Ez az egyik legvonzóbb és legmeghatározóbb élménye gyereknek és szülőnek, s a másik, hogy elgondolkodtató volta miatt a beszélgetésindító színházi élmények közé sorolhatjuk.

Már a jubileumnak számító 10. évad fut az Agymenők című sorozatból. A szitkomok (szituációs komédia – a szerk.) atyja, a Jóbarátok is 10. évad után fejezte be. Azt nem tudni, hogyan tovább,…