Kazinczy Ferencet bemutató állandó kiállítás nyílt a Magyar Nyelv Múzeumában

A nyelvújítás vezéralakjáról, Kazinczy Ferencről (1759-1830) nyílt állandó kiállítás hétfőn Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában.

Kazinczy Ferenc negyedszázadon át alkotott Széphalomban

A Szokott ösvényen szokatlanul címet viselő, történetmesélő kiállítás az embert és az alkotót mutatja be a Sátoraljaújhelyhez tartozó településrészen, ahol a tervek szerint a nyelvújító megálmodott kertjét is megépítik a következő években. Nyiri Péter, a múzeum igazgatója elmondta: a nyelvújító 25 évig élt és dolgozott Széphalomban. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban megújult a szomszédos mauzóleum és szépen halad a kert felújítása is.

Közlése szerint egy múzeumnak a szokásos gyűjtés, feldolgozás és bemutatás hármas feladata mellett – ezekre alapozva – a történetmesélés is küldetése. „Nekünk, magyaroknak csodálatos történeteink vannak, ezek általában a tiszteletről, a háláról és a cselekvés felelősségéről szólnak. Mi a magyar nyelv történetéről mesélünk és közben a cselekvés fontosságára is felhívjuk a figyelmet, ezt teszi a Kazinczy-kiállítás is”.

Kukorelly Endre nyitotta meg a Kazinczy-kiállítást

Demeter Szilárd, a széphalmi múzeumot is fenntartó Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: magyarnak lenni ma politikai állásfoglalás. Azoknak, akik a román politikai diktatúrában nőttek fel, nem furcsa. De az anyaország még csak most tanulja, milyen az, amikor azok a dolgok, amelyek eddig olyan természetesek voltak, mint a levegővétel, egyszer csak kiállást igényelnek.

A kiállítást Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő nyitotta meg, majd Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere személyes történeteken keresztül illusztrálta, mit is jelent a helyieknek az, hogy a nyelvújító földjén élnek.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból