Tovább forrósodik a hangulat a TV2 tévés realityjében, ahol a sárga csapat tagjai a pajta falai között próbálták tisztázni, ki is valójában a közösség vezetője. A felszínre törő ellentétek mögött Kriston Peti ötlete állt, aki felvetette, hogy átvehetné a csapatkapitányi tisztséget. A szavazás végén ugyan dr. Kenéz Nóra maradt a posztján, ám a voksolás egyértelművé tette, hogy a csapegység nyomokban sem létezik: Béres Anett és Luna Joanna Michelle nyíltan a gyógyszerész ellen szavazott – írta meg a Index.
A döntés indoklása sem maradt el. Béres Anett nyers őszinteséggel foglalta össze, miért szeretnének új vezetőt a csapat élére. „Valójában azért, mert így olyan, mintha nem lenne csapatkapitányunk, mert Nóri nem irányít minket, hanem egyenjogúság van és mindenki azt csinál, amit akar. Ha szeretnél csapatkapitányt, akkor le kellene váltanunk” – fogalmazott a korábbi valóságshow-szereplő, aki később még hozzátette: „Azt gondolom, hogy a csapatkapitányság nem arról szól, hogy kinek hány doktorija van, hanem arról, hogy ki milyen határozott.”
Kenéz Nóra szerint nem egy szinten állnak képességügyileg
A szavazást követő vita gyorsan személyeskedésig fajult a pajtában. A gyógyszerészi végzettséggel rendelkező csapatkapitány nem hagyta szó nélkül, hogy kétségbe vonták a képességeit, és határozottan kiállt saját szellemi fölénye mellett. „Azért van gyógyszerészi diplomám, mert egy okos ember vagyok, Luna. (.) Tehát nem vagyok hülye, és valószínűleg azért koordináltam így a dolgokat” – érvelt a helyszínen Kenéz Nóra, miközben Luna az első termelési feladatra utalva visszakérdezett, hogy a diplomája alapján barkácsolni is tud-e.
A kamerák előtt, a csapattársak jelenléte nélkül dr. Kenéz Nóra még nyíltabban fogalmazta meg a véleményét a vele szembeszegülő társairól. „Anett és Luna azért vétózza meg az én vezetői jogomat, mert nem értik, nem fogják fel, hogy miért jó az, ha én vagyok a vezető. Ezt sajnos nem is fogják. Nem fogok velük erről külön beszélgetni, mert nem fogják megérteni, nem tudják megérteni. Ahogy Dér Heni mondaná: ‘kétbites’. (.) Az a baj, hogy nem tudom nekik elmagyarázni azt, hogy nem egy szinten állunk képességügyileg” – mondta el a műsor külön felvett interjújában a gyógyszerész.
Szóváltás és sértődések a sárga csapatban
A feszültség a pajtán kívül sem csillapodott, miután Luna igazságtalannak nevezte, hogy a győztes feladatok után a csapatkapitány kapja az elismerést. „Igazságtalannak tartom, hogy Nórira fogják a sikerünket, pedig nem miatta nyertünk!” – jelentette ki az influenszer. Ekkor Németh Kristóf próbált szót kérni, hogy megossza a gondolatait a helyzetről, ám amikor felvezette mondandóját, azonnal újabb vita robbant ki köztük. A színész megszólítására Luna azonnal kikérte magának a becézést, és jelezte, nem szeretné, ha Lunácskának szólítanák.
A csapatkapitányi tisztségét megőrző Kenéz Nóra a vita lezárásaként sem mutatott sok hajlandóságot a közeledésre. Meglátása szerint az elhangzottak pontosan azt bizonyítják, hogy a többiek nincsenek felkészülve az ő vezetői logikájának megértésére. „Amiért nem értették meg, hogy miért lettem én a csapatvezető, ugyanúgy nem fogják megérteni azt, hogy miért én vagyok az intelligensebb. Nem tudom, a doktor csak úgy viccnek van a nevem előtt valószínűleg.” – jegyezte meg a gyógyszerész. A sárga csapat tagjai így továbbra is megosztottan folytatják a termelési feladatokat a Farm VIP-ban


