2022 már javában zajlik, a keresőoptimalizálás azonban egy folyamatos feladat, amivel évtől és évszaktól függetlenül foglalkozni kell. Vannak persze olyan aktuális és örökérvényű trendek, amelyekre mindig érdemes némi figyelmet fordítani, hiszen csak így érhetők el hosszútávon is a legjobb eredmények (vagyis a legelőkelőbb rangsorolás és legtöbb organikus látogató).
Szóval milyen koncepciók és gyakorlatok dominálják a SEO világát 2022-ben? Lássuk a legfontosabbakat ezek közül!

A/B tesztelés

A SEO-t nem lehet elsőre tökéletesen csinálni. Mint a digitális marketing összes többi eleme, úgy a keresőoptimalizálás is rendszeres tesztelést, kísérletezést és próbálgatást igényel, míg az ember el nem éri a kívánt eredményeket.

Az elmúlt évek során több SEO tesztelő eszköz is megjelent a piacon, amelyek mind segíthetnek megtervezni a keresőoptimalizálás stratégiáját, és/vagy értékelni a jelenlegi erőfeszítéseket, hogy ezek alapján még jobb eredményeket lehessen elérni.

A Google által módosított meta címek

2022 egyik legfelkapottabb SEO témája kétségtelenül a Google meta címei, pontosabban az, ahogyan a keresőmotor megjeleníti azokat az eredeti forráshoz képest. Azonban míg a legtöbben azért aggódnak, hogy mi történik a találataikkal, addig kevesen próbálják meg kideríteni, hogy miért is teszi ezt a Google.

Előfordulhat például, hogy a cím egyszerűen túl hosszú, vagy hiányoznak belőle a legfontosabb tartalommal kapcsolatos kulcsszók. Meglehet az is, hogy a cím sok felesleges kifejezést tartalmaz, amit a Google nem néz jó szemmel. Persze a keresőóriás sem mindig alkot tökéletes cserecímeket, ezért, ha azt veszi észre, hogy máshogy jelennek meg tartalmai a találatok között, mint ahogy megírta őket, akkor próbálja módosítani a meta címüket.

Gyakori kérdések Schema megjelölése

A „GYIK” Schema szintén népszerű trend 2022-ben, mert rengeteg webhelyen könnyedén implementálható, ráadásul sok értékes felületet lehet elfoglalni vele a keresőtalálati oldalakon. Mindez a Schema jelölőnyelv segítségével implementálható a leggyorsabban.

Ehhez mindenképpen érdemes segítséget kérnie a webfejlesztőtől, aki webhelyével foglalkozik. Egyes CMS-ek alapértelmezettként támogatják ezt a funkciót.

Belső linkek optimalizálása

Ha már sikerült néhány erős linket szereznie más webhelyektől, akkor érdemes kihasználni az így kapott linkértéket, és szétosztani azt a többi oldala között is. Hivatkozzon ezekről a tartalmakról más oldalaira, amikre még nem jutott elég belső hivatkozás, vagy az elvárnál gyengébben teljesítenek rangsorolás terén. Ügyeljen persze rá, hogy az oldalak között legyen logikus kapcsolat is, illetve, hogy releváns horgonyszöveget válasszon a linkekhez.

Az átirányítások csökkentése

Ez egy örökérvényű SEO tipp, amire időről-időre nagyon fontos felhívni az emberek figyelmét. Egy nagyobb webhely átalakítása során több ezer átirányítás is létrejöhet, amik mind összezavarhatják a keresőmotorokat, ha nem megfelelően állítják be őket.

Az egyik leggyakoribb szarvashiba az átirányítási láncok létrehozása, ahol a böngészőnek A oldalról előbb B oldalra kell átlépnie, mielőtt megérkezne C oldalra (rosszabb esetben még több lépés is előfordulhat). Minden ilyen átirányítási láncot meg kell szüntetni, és úgy beállítani őket, hogy rögtön a végső céloldalra mutassanak, a köztes megállók nélkül.

Szerzői oldalak

A Google valójában már 2021-ben frissítette a szerzői oldalakra vonatkozó javaslatait a webmesterek számára, ez azonban azóta is sokak figyelmét elkerülte. Egy jó szerzői oldal mind a Google-nak, mind pedig a felhasználóknak segít megismerkedni a tartalmak mögött álló szakértőkkel. Ez a Google E-A-T koncepciója miatt nagyon fontos, hiszen a keresőmotor csak akkor tekint értékesnek bizonyos tartalmakat, ha azokhoz egy szakember is a nevét adta.

Mély linkek építése

Amikor valaki egy weboldalra hivatkozik, akkor a link általában csak az alap URL törzsre mutat. Ez már alapból hasznos SEO szempontjából, azonban újabban egyre többen használnak „mély” linkeket, amelyek az oldalak konkrét szakaszaira, szövegrészleteire és egyéb elemeire irányítják a figyelmet.

Ezzel nem csak a felhasználókat lehet közvetlenül az oldalak egy-egy adott szakaszára navigálni, hanem a Google és más keresőmotorok számára is sokkal konkrétabban ki lehet emelni a tartalmak legfontosabb részleteit.

Mindez az utóbbi időben vált igazán fontossá, mióta a Google a tartalomrészleteket is elkezdte külön figyelembe venni a találatok rangsorolásakor.

Timothée Chalamet alaposan felké sass as s dsa s asd asd szül Bob Dylanből

Ballad of Buster Scruggs rendezője – és nem mellesleg Chalamet-val a The French Dispatch-ben együtt játszó Frances McDormand férje – elhívta őt vacsorázni. A steak fölött jutott idejük Bob Dylant is kibeszélni. Coen egyrészt nagy rajongója az énekesnek, másrészt pedig Llewyn Davis világa című filmjéhez komoly kutatást végzett arról a korszakról, amikor Dylan is kezdőként bontogatta szárnyait.Ballad of Buster Scruggs rendezője – és nem mellesleg Chalamet-val a The French Dispatch-ben együtt játszó Frances McDormand férje – elhívta őt vacsorázni. A steak fölött jutott idejük Bob Dylant is kibeszélni. Coen egyrészt nagy rajongója az énekesnek, másrészt pedig Llewyn Davis világa című filmjéhez komoly kutatást végzett arról a korszakról, amikor Dylan is kezdőként bontogatta szárnyait.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

close-up-smile-woman-brush-teeth-great-health-dental-care-concept-isolated-white-background-asian1

Hogyan válasszunk fogkefét?

Manapság már számos fogkefe típus és márka áll rendelkezésünkre az üzeletek polcain, amelyek közül kiválasztani a megfelelőt nem lesz a legegyszerűbb feladat.

elefantszerszam.hu - 2023 november - LinkMarketing - 6

Vajon milyen feladatokhoz való a hőlégfúvó?

Ha rákattintottál erre a cikkre, alighanem te is gondolkodtál már azon, hogy miért lehet hasznos ez a szerszám, illetve valamilyen munkához éppen fontolgatod a gép megvásárlását, de nem jutsz dűlőre abban a kérdésben, hogy megéri-e neked megvenni, vagy akkor tennéd bölcsebben, ha kölcsönkérsz vagy bérelsz egyet.

httpsbogreguru.hu - 2023 november - Cikk3

Meglepetés egyedi bögrével

A bögrék nagyon hasznos eszköznek minősülnek. Egyértelmű funkciójuk italunk tárolása és elfogyasztásának megkönnyítése.

tacsis zsák1

A megfelelő hálózsákvastagság kiválasztása

A rutinos kismamák és anyukák tisztában vannak vele, hogy a hálózsák a babák és kisgyerekek számára afféle “must have” darab, vagyis elengedhetetlen, hogy legyen belőle otthon legalább egy-két darab.

markus-spiske_prexn5cqai-unsplash

Autónyitás kulcs nélkül

Ebben a cikkben felfedezzük a leggyakoribb autózár problémákat, és azt, hogyan lehet a leghatékonyabban és stresszmentesen megoldani a gondot.

bestmarkt.hu - 2023 november - LinkMarketing - 3

Fényfüzérek és dekorációs fények a hangulatos ünnepekre

Igaz, hogy lassan közelednek az ünnepek, de egy hangulatos dekorfénnyel nem csupán a karácsonyt, hanem magát a lakberendezést, a mindennapjainkat is fel tudjuk dobni, meg tudjuk újítani, mindig attól függően, hogy milyen színt szeretnénk behozni a lakásunkba és mely területeket szeretnénk bevilágítani.

https-__www.homelux.hu_ - 2023 november - Cikk3

Az elektromos fűtőtest előnyei

A tél beköszöntével ismét a fűtésre irányul a figyelmünk: mindenki próbálja a lehető leggazdaságosabban megoldani, hogy meleg legyen a lakásban.

https-__ohsports.hu_ - 2023 október - Cikk2

Sportfogadással kapcsolatos kilátások

Folyamatosan olyan szelvényfotókba futsz bele az interneten, amelyek azt bizonyítják, hogy pár száz forintból százezreket is lehet nyerni, vagy csodastratégiákkal bombáznak, amelyeknek a segítségével ugyan még senki nem nyert, de azért tutira működik?

httpsfilterabc.hu - 2023 október - Cikk1

Mi is az a motoros villaolaj?

A motorok szerelmesein kívül aligha sokan hallották ezt a három szót így egymás után. Nézzünk is utána pontosan hogyan is kell ezt az egészet elképzelni!