Kínai és iráni hackerek az utóbbi időben új célért küzdenek: igyekeznek megszerezni az Egyesült Államokban fejlesztett lehetséges koronavírus-ellenszer kutatási eredményeit és azokhoz szükséges lépéseket.

Made in…?

A kínai Wuhanból indult koronavírus gyorsan világjárvánnyá nőtte ki magát, ami emberek millióit késztette otthonmaradásra és elővigyázatosságra. A betegségről még mindig túl keveset tudunk, hetente új tüneteket regisztrálnak, és sok országban az emberek tesztelése is kezdő stádiumban toporog. Ugyan sok nemzet – beleértve Magyarországot is – küzd a fertőzés elleni vakcina megtalálásért, ez nehezebb és hosszadalmasabb procedúrának tűnik, mint gondolnánk. Egyes kutatók szerint akár 12-18 hónapot is igénybe vehet, írja a Futurism. Az antitest-kezelés azonban egy lehetséges iránynak tűnik. 

kinai hackerek koronavirus vakcina
Kínai és irán hackerek igyekeznek megszerezni a koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit / Fotó: Getty Images

Ugyan míg hírfogyasztóként csak abban reménykedünk, hogy végre legyen valami megoldás, függetlenül attól, hogy kié lesz ez az elsöprő siker, addig a háttérben komolyan értéknek számít, hogy ez a presztízs kinek adatik meg. Geopolitikailag igenis sokat jelent, hogy a vakcina végül Made in U.S.A vagy Made in China “felirattal” jelenik-e meg. A kínaiak mindent megtesznek annak érdekében, hogy megelőzzék a vakcina fejlesztésében a többi nemzetet. Ha kell hackereket is bevetnek ennek érdekében. 

Még nincs bizonyíték

Az Egyesült Államok sajtóorgánumai szerint január óta több helyi intézmény rendszerét feltörték. A cyber-támadások a jelenleg zajló pandémia gyógymódjainak lehetőségeit, nyilvános egészségügyi adatokat, és tesztelési eredményeket vettek célba. A Federal Bureau of Investigation (FBI) és a Cybersecurity and Infrastructure Security Agency (CISA) szerint a támadásokat kínai és irán hackerek végezték. 

A koronavírus újabb táptalaj Kína és az USA rivalizálásához

A koronavírus-járvány újabb tápot ad a Kína és az Egyesült Államok közti rivalizálásához. A történet végén az egyik fél jobban jár majd – kezdi elemzését a CNBC. A feszültség erősödése azzal kezdődött, hogy a felek egymást kezdték hibáztatni a járvány kitörése miatt.

Ugyan a hivatalok ezt illetően nem közöltek pontos bizonyítékokat, Kína máris tagadja a vádakat. Zhao Lijian, kínai miniszter elmondása szerint ilyen pletykák bizonyíték nélküli terjesztése morálisan megkérdőjelezhető.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.