Kis Grófo koronavírus-fertőzött, kétoldali tüdőgyulladása van

Kozák László, ismertebb nevén Kis Grófo koronavírus-fertőzött és kórházban fekszik jelenleg. Kétoldali tüdőgyulladása van.

Kórházba került

Kis Grófo – akinek a legnagyobb slágereit 40-50 millió alkalommal töltötték le a YouTube videómeg­osztón –, sajtóértesülések szerint kedden került kórházba.

Kis Grófo

Köhögés, magas láz és szédülés tünetek merültek fel. Így hamar kiderült a 27 éves zenész számára, hogy nagyobb a baj, mint azt elsőre gondolta. Bent is tartották a kórházban.

Mindenki hordjon maszkot, azt kéri

Elmondása szerint tudta, hogy koronavírus-fertőzött, ugyanis pozitív lett a tesztje.

Nem szívesen beszélek erről [egészségügyi állapota]. Bár ha az esetem bárkit is arra sarkall, hogy maszkot hordjon és vigyázzon magára és környezetére, akkor már megéri beavatni az embereket

– mondta a mulatós zenész.

Kétoldali tüdőgyulladásban szenved

Kedden került kórházba, mert elmondása szerint akkor már nagyon rosszul érezte magát. A szédülés állandósult, magas láza volt. A kórházba érve gyorsan jutott orvosnak állítása szerint.

Tudő CT-t végeztek rajta, ahol kiderült, kétoldali tüdőgyulladásban szenved.

Elárulta, hogy szerencsésnek mondhatja magát, mert viszonylag hamar diagnosztizálták a Covid-19-fertőzést.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ennek fényében azonnal kaphatott infúziós kezelést, amivel a gyulladás további terjedését “meg tudják fogni”.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból