A kerítés telkünk azon része, amivel általában nem foglalkozunk túl sokat, holott a megjelenésével nagyban hozzájárul udvarunk és házunk összképéhez. Egy elhanyagolt, düledező kerítés nagyon illúzióromboló tud lenni, mint ahogy az is, ha a stílusa abszolút nem illik a házhoz. Ezért mielőtt letesszük a voksunkat valamely klasszikus vagy modern kerítés mellett, gondoljuk végig, hogy számunkra melyik lesz az előnyösebb.

A klasszikus szépség megtestesítői

Léteznek olyan kerítéstípusok, amelyek már évszázadokkal ezelőtt is népszerűek voltak: ide tartozik például a fakerítés, a kovácsoltvas, illetve a téglából vagy kőből épült kerítés. Ilyeneket még ma is gyakran látunk, és tökéletes kiegészítői a régies parasztházaknak, az angol stílusú vidéki házaknak vagy a csodás mediterrán hangulatú otthonoknak.
A kovácsoltvasból, illetve fából készült kerítéseknek ugyan megvan a sajátos bájuk, de ez a szépség sajnos roppant sérülékeny. A fa ugyanis korhad, a vas rozsdásodik, így bármilyen alaposan is festjük le a kerítést, a rendszeres felújítást akkor sem tudjuk elkerülni.
Nivokerites Kerites
Ingatlanhoz Passzoló Kerítés / Fotó: Nívókerítés
Ebből a szempontból a kő- vagy téglakerítés sokkal tartósabb, viszont a felépítése drága és időigényes, emellett tömör falat képez az udvar és az utca között, ami sokakban a bezártság kellemetlen érzését kelti. Viszont mellette szól az, nemcsak a kíváncsi tekinteteket, hanem a zajt és a port is kiszűri, illetve hosszú évtizedeken keresztül stabilan áll a helyén.

A modern elegancia nagykövetei

Aki haladni kíván a korral, és az innovatívabb megoldások irányába keresgél, szerencsére annak is bőven van miből válogatnia. Manapság nagyon trendinek számít például a gabion kerítés, de a horganyzott fémből, lamellás fapanelekből vagy az üvegtáblából készült kerítések is egyre népszerűbbek. Azonban nem árt észben tartani, hogy ezek inkább a modernebb házak körül mutatnak jól, egy klasszikus Kádár-kockához például egyáltalán nem illik egy üvegkerítés.

Aki azonban szeretné ötvözni a hagyományos kerítéstípusokat a modern megoldásokkal, annak nagyszerű alternatívát jelentenek a gondozásmentes kerítéselemek. A Nívó Kerítés is ilyeneket forgalmaz, többféle színben, méretben, alapanyagban.

Az acél- vagy alumínium lécekből épült kerítés a fahatású festésnek köszönhetően visszaidézi a fakerítések természetességét, viszont az igazi fával ellentétben nem szükséges karbantartani. A lécek tetszőleges elrendezésben rögzíthetőek, és a következő évek trendjei, a 3, illetve 5 cm széles lécek is hamarosan elérhetőek lesznek a kínálatban.

Melyik a legjobb kerítés?

A kérdés természetesen költői, ugyanis nem létezik egyetlen “legjobb kerítés”. Mindenkinek az igényei, a háza stílusa, illetve az anyagi lehetőségei tükrében kell döntenie arról, hogy számára melyik típus a legmegfelelőbb. A lényeg, hogy a kerítés szerkezetileg stabil és ápolt kinézetű legyen, valamint színben és stílusban passzoljon az ingatlanhoz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

httpssocialwings.hu - 2023 május - Cikk4

Így állítsd be a Facebookon az üzleti oldalad!

A Facebook az egyik legnagyobb közösségi média platform, amelynek segítségével a vállalkozások és az ügyfelek egymással kommunikálhatnak, és az üzleti tevékenységek promóciója is lehetséges rajta igencsak nagy hatékonysággal.

https-csingiling.hu - 2023 május - Cikk1

A megfelelő babaágy kiválasztása

Akár a hálószobátokban, akár egy külön helyiségben alszik majd a hamarosan megszületendő csecsemőtök, a megfelelő kiságy elengedhetetlen a jó (és biztonságos) alvási szokások kialakításához.

https-__www.curver.hu_ - 2023 május - Cikk6

Rendszerezz nagyszerű műanyag dobozokkal!

Téged is zavar az otthonodban a rendetlenség és a számtalan, nem helyén lévő dolog, és úgy érzed, eleged van a rend érdekében folytatott szüntelen harcból? Nem vagy vele egyedül!

https-__www.buywatch.hu_ - 2023 április - Cikk1

Hogyan válassz alkalmi órát?

Egy alkalmi karóra kiválasztását semmiképpen sem szabad elsietni, mivel ez a darab sok mindent elárulhat a külvilágnak a stílusodról.

https-__ujhazbodrogi.hu_ - 2023 április - Cikk3

Az öntözés kulcsfontosságú kérdés a kertben

Az éltető víz nélkül hiába ültetünk csodás növényeket és vetünk fűmagot a kertben, nem fogjuk tudni megőrizni a szépségüket, a nyári forróság és száraz időszakok alatt pedig szinte felperzselődik a növényzet.