A klíma változása mára a mindennapjaink részévé vált. Ennek következtében egyre inkább szembe kell néznünk azzal a problémával, hogy jóval kevesebb csapadékra számíthatunk, ráadásul egyre gyakoribbak és hosszabbak is lesznek az aszályos időszakok.

Alkalmazkodni kell az új helyzethez

Természetesen sokféle megoldásban lehet gondolkodni, s alighanem azzal is szembe kell néznünk, hogy nem fog egyetlen egy dolog varázsütésre csodát tenni. Az egyik lehetőség a Primag kínálatában kapható talajjavító anyag, a riolittufa alkalmazása. Ez hatékony segítőnk abban, hogy eredményesen megőrizzük a talaj nedvességtartalmát. Lássuk, hogy mi mindent várhatunk tőle pontosan!

Miért olyan nagy a baj, és hogyan segít a riolittufa?

A csapadék mennyisége egyáltalán nemcsak a nyári időszakban elégtelen, hiszen arról van szó, hogy telente is jóval kevesebb csapadékra számíthatunk, mint amennyi az ideális lenne, de az utána következő évszakban is jóval szárazabb az időjárás, mint az optimális. Mivel sehol nem érkezik a fellélegzés ebből a kedvezőtlen helyzetből, ezért a talaj általános nedvességszintje is egyre alacsonyabb lesz.

Ez pedig rossz kiindulás a nyárra nézve is, azonban még azt is magával hozza, hogy a talaj túlságosan kötötté, összetömörödötté válik, így nem is tud hasznosulni a hirtelen, egyben nagyobb mennyiségben lezúduló csapadék, ráadásul eróziós szempontból is komoly károk következhetnek be. Ha pedig kifejezetten laza a talaj szerkezete, akkor eleve nagyon rossz vízmegtartás jellemzi, így ez sem megoldás a helyzetre.

Javítja a helyzetet, ha növeljük a talaj humusztartalmát, ha takarónövényeket ültetünk, és segítjük a kapilláris vízmozgást. Gondosabban kell megtervezni a növénytermesztés lépéseit, s a talajtakarás is sokat segíthet. A riolittufa talajjal történő vegyítésével pedig javítjuk a talaj szerkezetét és vízgazdálkodását.

Mi az a riolittufa?

Ez egy teljesen természetes anyag, amely vulkáni hamu lerakódása által jött létre. Nagyon magas mikro- és makroelem tartalma, valamint kedvező szerkezete van, melyek révén pozitív hatást tud gyakorolni a talajra.

Amennyiben a talajba keverjük, kevésbé válik kötötté annak a szerkezete, valamint a savanyúság szempontjából is előnyös változásokra számíthatunk. Levegősebbé teszi a talajt, így a talajéletre is kedvező hatással van.

A riolittufa előnyei közül az aszályos időszakok, s az azokat követő problémákra leginkább az kínál választ, hogy 20-25%-kal több vizet tud magába zárni, mint amennyi a saját térfogattömege. Ráadásul ez nemcsak száraz időszakban lesz kedvező számunkra, hanem akkor is, ha túl magas a belvíz állása egy adott pillanatban.

Kiváló választás mindenki számára, aki növénytermesztéssel foglalkozik, így a mezőgazdaságon felül akár kertészetekben, de kisebb kertekben is megéri használni. Akár dekorációs szempontból sem utolsó választás!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.