Azoknak a betegeknek, akiknek az önálló helyzetváltoztatás komolyabb erőfeszítést igényel, van tapasztalatuk abban, hogy a biztonságos, könnyű vázas járókeretek mekkora segítséget tudnak jelenteni. Amellett, hogy picit visszaadnak a betegnek a korábbi szabadságából, a családtagokra is kevesebb feladat hárul.

Alábbi írásunk a BükkösMed gyógyászati webáruház közreműködésével készült.

Öregedő társadalom

Hazánkban a lakosság öregedő tendenciát mutat, ami azt jelenti, hogy míg a születési arány egyre alacsonyabb, a halálozási mutatók javulnak. Ennek ismeretében elgondolkodtató, hogy az egyre nagyobb számnak örvendő szépkorú réteget jóval kevesebb számú fiatal tudja gondozni, segíteni az ellátásban vagy akár csak megkönnyíteni a mindennapjait.
De nem csak az idősebb korosztálynak lehet egészségügyi problémája; egy baleset, esetleg komolyabb műtéti beavatkozás bármilyen korosztály esetében előfordulhat. Ilyenkor vagy valaki a családból be tud segíteni, vagy szakember segítségét kell igénybe venni, hogy az érintett a mindennapi tevékenységét el tudja végezni.

Megbízható eszközök az otthonápolásban

Olyan mozgásszervi probléma, vagy annyira legyengült szervezet esetén, amikor az önálló helyzetváltoztatás komoly kihívás, akkor elengedhetetlen, hogy a segítség kellően stabil legyen. Akár emberi, akár tárgyi a külső segítség, fontos, hogy az érintett ne féljen, hogy elesik, és akár még egyéb fizikai sérülése is keletkezhet.
Mivel általában nem megoldható, hogy otthoni körülmények között valaki éjjel-nappal legyen a beteg mellett, így inkább a tárgyi megoldás szokott a valódi segítség lenni. Ez azért is előnyös, mert a páciens érzi a saját önállóságát, és kevésbé sérül az önbecsülése.

Járókeret a jobb életminőségért

A klasszikus járókeretet mindenki ismeri, egy U alakú, könnyű fémvázas szerkezet, amit apránként meg tud emelni a beteg, és rá tud támaszkodni. Ezeknek a daraboknak nincs kialakított fogantyújuk, és nem állítható magasságúak.

Viszont ha speciálisabbak az igények, kaphatók már igényesebb járókeretek, mint amilyen a BükkösMed gyógyászati webáruházban kapható négyfogantyús járókeret is.

Felállást segítő járókeret négy markolattal

A kerekesszékben élőknek és a legyengült fizikummal rendelkezőknek kifejezetten nagy megkönnyebbülés egy ilyen felállást segítő járókeret. Mivel ezeknek alacsonyabban is van kapaszkodójuk, biztonságosabban, stabilabban lehet velük felállni, kevesebb erőkifejtéssel, mint a hagyományos járókeret esetében.
Állítható a magassága 2,5 cm-enként, így nem a betegnek kell görnyednie. Terhelhetősége maximum 100 kg. Belső szélessége 46 cm, ezt érdemes összevetni a majdani használó testméretével, hogy biztosan kényelmes legyen a használata.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.