A konyhafelújítás mindig izgalmas projekt, és nem is a legegyszerűbb munkálatok közé sorolható a számos kihívás miatt. A vízcsövek helye, az áramforrások, az elektronikai cikkek és a konyhabútor mind-mind szerepet játszik a tökéletes végeredményben.

Valami régi, valami új

Ha itt az ideje leváltani a régi, lehurcolt konyhabútort és felfrissíteni a helyiséget, érdemes alaposan megtervezni az elkövetkezendő felújítást. Már csak azért is, hiszen a különböző munkálatok időigényesek lehetnek, és akár hetekig hűtőszekrény vagy sütő nélkül maradhatunk. Ezt tehát ajánlott belekalkulálni a tervezetbe, és ki tudja, talán az ételfutárral is örök barátságot köthetünk ez idő alatt!
Gondoljuk végig, mi az, amit biztosan megtartanánk jelenlegi konyhánkból. Legyen szó evőeszközökről, konyhai gépekről vagy konkrét konyhabútorelemekről. Így könnyebben tudunk tervezni azzal, mennyi új tárolóegységre lesz szükség.
Ezután mérjük le alaposan a rendelkezésre álló helyet, és lehetőleg mindig tartsuk magunknál a szélességet, belmagasságot és hosszúságot tartalmazó cetlit. Így a szakembereket mindig tájékoztatni tudjuk, és nekünk is nagy segítség alapanyag beszerzésénél, például burkolásnál.

Konyhai elemek tároláshoz

A konyha könnyen a lakás legzsúfoltabb és legfullasztóbb helyisége lehet, ha nem gondoskodunk megfelelően a tárolásról. Mivel rengeteg különféle eszközre, tányérra, gépre van szükségünk, így igen nehéz dolgunk van a rendszerezés terén.

Emiatt érdemes úgy beszerezni a praktikus konyhai elemeket, hogy többféle funkciójú és méretű eszközt is tárolhassunk bennük. Jó, ha van egy nagy, öblös, kétajtós szekrény, melyben például a serpenyőket vagy jénai tálakat tarthatjuk. Az evőeszközöknek szerencsés a fiókos, kihúzhatós elem, a ritkán használt robotgépeket pedig akár tárolhatjuk a szagelszívó feletti szekrényben is.

Ha tanácstalanok vagyunk a tekintetben, hogyan számolhatnánk ki a szükséges szekrények paramétereit, egy nagy kartonlapot használva prezentálhatjuk, hogyan is férnek majd el eszközeink. Helyezzük egymásba a legnagyobb tepsiket, levesestálakat, és próbálgassuk a konyha-tetrist, hogy biztosra menjünk!

Vizesblokk kialakítása

A mosogató igen fontos, ha bútorunkat külön elemenként állítjuk össze. Nem mindegy ugyanis, hol találhatóak a vízcsövek, és hova illeszthetjük be a mosogatószekrényt. Érdemes elkérni otthonunk alaprajzát, hogy láthassuk, hol futnak a legfontosabb csövek, amelyek befolyásolhatják a bútorok elrendezését.
Ezután már nincs is más dolgunk, csak kiválasztani a nekünk leginkább tetsző elemeket, és összerakni álmaink konyháját!
Látogass el a KonyhaMax.hu weboldalára, és böngészd végig a nagyszerű konyhabútorokat és konyhai elemeket! Építsd fel konyhád különálló elemekből, hogy biztosan olyan végeredményt kapj, amely praktikus, esztétikus, és a te ízlésednek leginkább megfelel!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

cebdon.com - 2023 szeptember - LinkMarketing - 1

Barát vagy ellenség?

A sajtóban és a köznyelvben hosszú ideje folyik a vita a kender egészségügyi felhasználásáról.

https-egerallas.hu - 2023 szeptember - Cikk1

Fontos szempontok az álláskereséshez

Abban az esetben, ha szeretnénk már az első héten elkerülni a nehézségeket az új munkahelyünkön, akkor tanácsos már az álláskeresést is egy bizonyos szempontrendszer alapján véghez vinni.

20000173761.lowres

Ilyen egy minőségi borhűtő!

A borfogyasztás akkor igazán élvezetes, ha az adott ital a megfelelő hőmérsékleten kerül kiszolgálásra, ebben segítenek a bortemperáló hűtők.

httpswww.vital-max.eu - 2023 szeptember - Cikk4

Így építheted be mindennapjaidba az Ayurvedát

Ez az ősi indiai gyógyászati rendszer számtalan olyan gyógynövény alapú terméket fejlesztett ki, mely bárki számára előnyös hatásokkal bír, és nem kell gyógyszerekkel tömnünk magunkat egy-egy megfázás vagy kisebb egészségügyi probléma megjelenésekor.

https-__betonbooster.hu_ - 2023 szeptember - Cikk1

Mit tehetsz, hogy ne égjen meg a beton?

A megégett beton gyakori probléma, noha betonozni mindenki tud, mégis elég gyakran becsúszik ez a hiba, és mivel nemcsak esztétikai baklövés, hanem a szerkezet tartósságát is befolyásolja, a büdzsédre is hatással van.

szekszardallas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 2

Hogyan induljuk el, ha Tolna vármegyében keresünk munkaerőt?

A munkahely keresésének számos formája létezik manapság. Vannak felületek, amelyeket ennek szentelnek a közösségi médiában, de léteznek olyan weboldalak is, amelyek összegyűjtik az aktuális lehetőségeket, megkönnyítve ezzel nemcsak a jelentkezni vágyók, de a munkáltatók dolgát is.

httpswww.finnshop.hu - 2023 augusztus - Cikk2

Hogyan választ szerszámot egy ezermester?

Egy barkácsprojekt sikeres megvalósításához négy fő dologra van szükség: egy jó ötletre, némi kézügyességre, megfelelő alapanyagokra, illetve minőségi szerszámokra. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nagy eséllyel kudarc lesz a vége.

stepoutgames.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1

Amit a kocsmakvízről feltétlenül tudni kell

Régi igazság: ahogy egyre többet iszik valaki, annál bölcsebbnek hiszi magát. Szerencsére van egy bevált módszer, amivel kideríthető, hogy az alkohol ébresztette önbizalom mennyire mozog a realitások talaján.

calderaspas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1.

Milyen előnyei vannak a hidromasszázsnak?

A hidromasszázsnak számos előnye van, amely hasznos az egészség szempontjából. Cikkünkben összegyűjtöttük ezek közül a legfontosabbakat, továbbá arra is kitérünk, hogy milyen jakuzzit érdemes választani a megfelelő élmény elérése érdekében.