A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, aminek a szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót.

Több nívós egyetem kutatója is részt vett az elemzésben

A Nature Medicine aktuális számában megjelent kutatásban az új koronavírus (SARS-CoV-2) és a vele rokon vírusok géntérképéről nyilvánosan rendelkezésre álló adatokat elemezték – írja az MTI a Science Daily szaklapra hivatkozva.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Összehasonlítva az ismert koronavírustörzsek genomját, biztonsággal megállapíthatjuk, hogy az új koronavírus természetes folyamatok eredménye[/perfectpullquote]

– mondta Kristian Andersen, a Scripps Kutatóintézet immunológusa, virológusa, a tanulmány egyik szerzője.

koronavirus eredete termeszetes
/ Fotó: Shutterstock

A kutatásban a Tulane-i Egyetem, a Sydney-i Egyetem, az Edinborough-i Egyetem és a Columbia Egyetem kutatói is részt vettek.

A kínai hatóságok 2019. december 31-én értesítették a WHO-t, hogy egy új koronavírus-járvány súlyos tüneteket okoz. Röviddel a járvány kitörése után kínai tudósok szekvenálták a vírus génjeit, az adatokat nyilvánosan elérhetővé tették a világ tudományos közege számára.

Nem genetikai tervezés eredménye

A génszekventálás adatai azt mutatták, hogy a kínai hatóságok gyorsan észlelték a járványt, és azt, hogy a Covid-19-esetek száma az emberről emberre terjedés miatt nő, miután egyetlen alkalommal bekerült az emberi populációba.

Andersen és kollégái ezeket a szekvenálási adatokat használták, hogy felderítsék az új koronavírus eredetét és evolúcióját.

A vírus több olyan jellegzetességére összpontosítottak az elemzésben, amik az eredetéről árulkodnak, mindenekelőtt a felszínéről kiálló fehérjetüskékre, amikkel megragadja az emberi vagy állati sejteket és beléjük hatol.

Beszámolók a karanténból és a frontvonalból: így élik meg az olaszok a koronavírus-járványt

Cristian Monaco (32 éves orvos): Mi eddig nagy társasági életet éltünk a barátainkkal. Most komolyan át kellett szervezni az életünket, a munkánk miatt is. Radiológus diagnoszta vagyok, pár hónapja szereztem meg a szakvizsgámat. Az osztályunkon is teljesen felfordult az élet, hogy képesek legyünk kezelni a koronavírus miatti vészhelyzetet.

A tüske egyik fontos fehérjéjét, az ún. „molekuláris konzervnyitót”, vagy RBD-t vizsgálták, ami a gazdasejtet megragadva lehetővé teszi, hogy a vírus kinyissa azt és bejusson a sejtbe.

Azt találták, hogy az új koronavírus fehérjetüskéjének RBD-része úgy változott, hogy hatékonyan támadhassa az emberi sejtek külső részén található ACE2 nevű molekulát. A fehérjetüske annyira hatékonyan kötődött az emberi sejtekhez, hogy a tudósok arra jutottak, természetes szelekció eredményezte a létrejöttét, nem genetikai tervezés.

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust Ajánlásokat tett közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) arról, milyen alapvető szabályokkal csökkenthető annak esélye, hogy valaki megfertőzödjön koronavírussal. A tüdőgyulladást okozó kór halálos is lehet.

A természetes kialakulást bizonyítja a vírus „gerince”, vagyis teljes molekuláris szerkezete, ez volt a másik, amit megvizsgáltak. Ha valaki megpróbált volna új koronavírus-kórokozót szerkeszteni, akkor egy már ismert, betegséget okozó gerincéből indult volna ki. Ezzel szemben a kutatók az találták, hogy az új koronavírus gerince lényegesen eltér a már ismert koronavírusokétól, és leginkább a denevérekben és tobzoskákban található rokon vírusokhoz hasonlít.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A vírus két fontos jellemzője, a tüske RBD-jének mutációi és a gerince kizárja, hogy laboratóriumi manipulációból származhatna az új koronavírus[/perfectpullquote]

– mondta Andersen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.