A koronavírus-járvány gazdasági következményei súlyosan veszélyeztetik a természetvédelem eddig elért eredményeit

A Természetvédelmi Világszövetség tanulmánya szerint a járvány alatt számos országban védett területeken is engedélyezték a fosszilis energiahordozók kitermelését.

A járvány leple alatt visszafejlődik a természetvédelem

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) frissen közzétett tanulmánya azt igyekezett felmérni, hogy a Covid-19 járvány milyen hatással volt világszerte a természetvédelmi területekre, írja a The Guardian. Hiába támogatja a Föld lakosságának túlnyomó része a klímavédelmi intézkedéseket, hiába a hangzatos felhívások, a gyakorlatban sok helyen éppen ellenkező irányba fordultak a kormányok: a járvány következtében a létszámleépítés és a környezetvédelmi jogszabályok puhítása nagyban veszélyeztetik a klímaváltozás ellen és a biodiverzitás megőrzése területén elért eredményeket.

Termeszetvedelem Covid Hatas
Vadőrök a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban / Fotó: Georgina Smith

Az elvonások és az ökoturizmusból származó bevételek teljes kiesése miatt a nemzeti parkok és természetvédelmi területek vezetői kénytelenek voltak csökkenteni a dolgozói állományt. Ez azt jelenti, hogy a tevékenységeiket, mint például az orvvadászat üldözése, sem képesek a korábbi hatásfokkal ellátni. Világszerte átlagosan minden ötödik vadőr elvesztette az állását, Afrikában a védett területek több mint felében kellett korlátozni vagy megszüntetni a járőrszolgálatot, amely többek közt az orvvadászokat is figyelte.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Brazíliában, Indiában és az Egyesült Államokban csökkentették leginkább a természetvédelmi kiadásokat, és rajtuk kívül további államok is fontolóra vették, hogy engedélyezik a szerves energiahordozók kitermelését természetvédelmi területeiken is. Brazíliában a kormány javasolta, hogy engedélyezzék a bányászatot az őslakosrezervátumokban, Oroszországban pedig engedélyeznék az erdőírtást a közlekedési és infrastrukturális beruházások megvalósítása érdekében a védett helyeken is. Donald Trump egyik legutolsó intézkedéseként még elindította az alaszkai nemzeti parkban a kőolaj- és földgázkitermelésre szóló engedélyek értékesítését

Lesújtó reakciók

„Tanulmányunk rávilágított, hogy milyen súlyosan érintette a Covid-19 a természetvédelem eddig elért eredményeit és a természetvédelemben dolgozók közösségét” – nyilatkozta Dr. Bruno Oberle, az IUCN főigazgatója. 

Az országok gazdaságélénkítő programjainak áttekintéséből az derült ki az IUCN szakértői számára, hogy egyes kormányok kiegészítették további forrásokkal a természetvédelmi területek költségvetését, de a legtöbb esetben elvonásokkal éltek a környezetvédelmi kiadások kárára.

A természetvédelemre és tájrehabilitációra fordított kiadások, amelyek révén megelőzhető lehetne a jövőben a koronavírusokhoz hasonló állati kórokozók terjedése, csupán töredéke azoknak a dollármilliárdoknak, amelyeket most a kormányok a járvány megfékezésére és a gazdaság megmentésére fordítanak

– reagált a jelentés megállapításaira Carlos Manuel Rodriguez, a Globális Környezeti Alap vezetője. 

„A jelentés tanulsága számunkra az, hogy ha a Covid-19 sem ébreszti rá az emberiséget arra, hogy a teljesen rossz irányba tartó természetpusztító fejlesztésekkel a saját sírját ássa, akkor nem igazán tudom, hogy a jelenlegi világjárványnál nagyságrendekkel rosszabb csapásokat hogyan tudná elkerülni” – mondta Brent Mitchell, a jelentést publikáló Parks című szaklap szerkesztője. 

António Guterres ENSZ főtitkár is hasonlóképpen nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy az emberiség háborút folytat a természettel, ami kész öngyilkosság. Szavai nem túlzóak, hiszen már egy ideje saját bőrünkön érezhetjük a természet degradálásának hatását az allergiaszezon egyre kínzóbbá válásán, vagy a nyári extrém forróságon.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból