A koronavírus a gazdaság legtöbb ágazatát eléri és ha más különösebb hatást nem is vált ki, a munkavállalókat akkor is otthonmaradásra kényszeríti. A lakhely-elhagyási korlátozások és szociális izoláció idején a híroldalak tűnnek a legmegbízhatóbb kommunikációs csatornának, csakhogy, ahogyan annyi mást is, a világjárvány a sajtót is bekebelezni látszik.

A hiteles forrás elapad majd?

A koronavírus következtében legtöbben otthonmaradásra és életmódváltásra kényszerültünk, ám nemcsak ezzel a problémával kell megküzdenünk. Súlyos, szintén az egész társadalmat érintő gondot okoz a megfelelő, hiteles forrásból való informálódás, a biztonságunk és persze a mentális egészségünk érdekében. A hírlapok és híroldalak olvasottsága ugyan jelentősen megnőtt a világjárvány idején, tekintve, hogy olyanok is elkezdték felkeresni a sajtóorgánumok írásait – politikai beállítódástól függetlenül –, akik azelőtt soha nem olvastak híreket.

News 1
A Sajtó Is Megérezheti A Koronavírus Gazdasági Hatásait / Fotó: Getty Images

A magas olvasottság azonban nem jelenti azt, hogy az újságírók jelentős előnyre tennének szert, sőt. A koronavírus következtében számtalan kulturális és közösségi tér zárta be a kapuit, egyre több populáris esemény marad el, forgatások állnak le, és már az üzletek sem élveznek akkora előnyt, mint azelőtt. Utazni a vírus miatt nem érdemes, így a turizmus, azon belül is az utazásszervező cégek és szállodák leállásra kényszerülnek. Mindennek nyilván jelentős anyagi vonzata is van, ami viszont már nem teszi lehetővé, hogy különböző oldalakon hirdessék a szolgáltatásaikat. Amiket amúgy a kialakult helyzet következtében sem lehetne igénybe venni. Így, ahogy sok más platformról is, a sajtóorgánumok oldalairól eltűnnek a bevételt jelentő hirdetések. Az újságíróknak pedig jelentős fizetésbeli redukálással kell számolniuk.

A cél a hitelesség

A Free Press alapítója, Craig Aaron szerint ezt a problémát leginkább egy külön erre létrehozott szervezettel lehetne orvosolni, ami képes lenne anyagilag támogatni a sajtóorgánumokat és lehetőséget biztosítani a hirdetésekre.

Nádasdy Ádám: Kevesebbet kellene utazgatnunk a járvány után

A felelős hozzáálláshoz tartozik, hogy otthon kell maradni annak érdekében, hogy ne fertőzzünk meg másokat, csökkentve ezzel a járvány terjedését. A világon több szakértő, orvos is kampányba kezdett az otthonmaradás érdekében. Azonban felmerülhet a kérdés: hogyan üssük el a karanténban töltött időnket. A kultúra ismert alakjait kérdeztük meg, ők hogyan vészelik át ezen időszakot.

Ben Smith szerint pedig ideje szembenézni a valósággal, miszerint a legtöbb híroldal már ezelőtt is küzdött az újságírók foglalkoztatásával. Egyre kevesebb feliratkozás és támogatás érkezik az olvasók részéről. Valamint feltételezhető, hogy a koronavírus következtében jelentősen csökken az olvasottság is. Legfeljebb a sajtóorgánumok profit-orientáltról non-profit szervezetekké való átalakításából érdemes kiindulni. Ehhez szükség lenne a kormányok anyagi támogatására, valamint a hirdetéseire is. Különösen a koronavírus idején lenne fontos, hogy a médiumoknak ne elsősorban a szolgáltatást tovább már nem nyújtó üzletek reklámaira kelljen támaszkodnia, hanem az állam közleményeire és promotált tartalmaira.

Ridley Scott: Donald Trump egy narancsfejű idióta, aki felettünk áll

A koronavírus következtében nemcsak kedvenc közösségi tereink búcsúztak el egy időre és fújták le a régvárt eseményeket, de a múzeumoknak is be kellett zárnia, valamint a filmipar is leállt. Olyan ágazatok is kárt szenvednek a járvány idején, amire először talán nem is gondolnánk: a pornóipar forgatásait is leállították.

Azonban nem minden sajtóorgánumnak kell aggódnia. A Times, az Atlantic, a Wall Street Journal, a Washington Post és a New Yorker magazinoknál egy évtizeddel ezelőtt bevezették az újságírók fizetésének maximalizálását, a világjárvány kirobbanása óta azonban a kapható legmagasabb összeget is csökkentették. Ennek ellenére azonban rendelkeznek egy bizonyos körű feliratkozó bázissal, ami majd a koronavírus generálta híreknek köszönhetően is aktív olvasókat kínál, és anyagi támogatókat biztosít az említett orgánumok számára.

A legtöbb hírportál elsődleges célja, különösen a koronavírus idején, hogy egy pletykáktól, fél-igazságoktól, álhírektől és propagandától mentes digitális teret hozhasson létre az olvasók számára.

Ennek fenntartása érdekében nem szeretnének bevetni olyan hatásvadász megoldásokat, amik esetlegesen nagyobb bevételt ígérnek.

Azonban a Facebook nemrégiben bejelentést tett, ami több, magát az utóbbi időben kevésbé promotálni tudó vállalkozónak segítséget nyújthat. Ez talán némi megoldást nyújthat a helyzetet nehezebben megélő sajtóorgánumok számára is.

(Cikkünk a Vanity Fair cikkére támaszkodott.)

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.