A 16 éves állampárti propagandaszerkezet romjain megindult átalakítás az első pillanattól kezdve kettős játékot űz a magyar nyilvánosságban. A nyári hónapok kormányzati narratívája szerint a közmédia intézményeit végre felszabadítják a politikai gyarmatosítás alól, ám a mélyben zajló folyamatok kísértetiesen emlékeztetnek a régi reflexekre. Bajomi-Lázár Péter és Boldog Dalma médiakutatók az Újságírás-etika Kelet-Európában című könyvük megjelenése kapcsán rávilágítottak arra a veszélyes tendenciára, hogy a rendszerszintű fékek és ellensúlyok helyett az új hatalom is a maga képére próbálja formálni az állami hírgyárat.
A kutatók szerint a jóindulatú olvasat az, hogy a Tisza dekolonizálja a fideszes korszakban megszállt szerkesztőségeket, de ezzel párhuzamosan megjelentek a rekolonizáció, vagyis az újragyarmatosítás csalhatatlan jelei. A szakmai autonómia és a független intézményi garanciák helyett a politikai pártok túlsúlya és az ad hoc döntéshozatal maradt a meghatározó, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a meghirdetett korszakváltás tisztaságát.
Egyetlen komment és a közmédia újragyarmatosítása a kulisszák mögött
A politikai befolyásolás leglátványosabb pillanata augusztus elején játszódott le, amikor a megújuló állami televízióban kineveztek 2 új munkatársat, köztük egy korábbi NER-es múlttal rendelkező szakembert vezető pozícióba. A hírre a miniszterelnök mindössze annyit pötyögött be a Facebook-oldalán egy kommentben: „nem hinném…”. Másnap reggelre a közmédia vezetése némán visszavonta a kinevezéseket, ami azonnali etikai vitát robbantott ki a hatalom és a szerkesztőségek viszonyáról.
Kapcsolódó cikk
Mésem lesz rendszerváltás? Ugyanúgy propagandistákkal töltik fel az M1 híradót a közmédiában
A kutatók szerint a miniszterelnöki beavatkozás azért váltott ki heves felháborodást, mert a korábbi 16 év legrosszabb gyakorlatát, a partikularizmust és az informalitást idézte fel. Bár Boldog Dalma megjegyezte, hogy a döntés értelmezhető úgy is, hogy a kormányzat a közösségi médián keresztül figyeli és lereagálja a közvélemény elvárásait, a miniszterelnöki utasítás azonnali végrehajtása súlyos csapást mért a közmédia belső autonómiájára. Az intézményi függetlenség helyett a nyilvános kommentelés lett a legfőbb igazodási pont, ami aláássa a szerkesztőségi integritást.
Társadalmi vita nélküli törvénygyár és a MÚOSZ kirekesztése
A strukturális problémák még nyilvánvalóbbá váltak a 2010-es médiatörvény nyár eleji átszabásakor. A kormányzat a korábbi ígéreteivel szöges ellentétben mindenféle előzetes társadalmi és szakmai konzultáció nélkül verte át a módosításokat a törvényhozáson, amit a propagandaszerkezet gyors lebontásának kényszerével indokoltak. A gyorsaság azonban a demokratikus normák feláldozásával járt együtt: a szakmai szervezeteket teljesen kirekesztették az egyeztetésekből.
A legkirívóbb eset a legnagyobb hazai újságírószervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kirekesztése volt.
A kormányzat arra a mondvacsinált indokra hivatkozva zárta ki a szervezetet a tárgyalásokból, hogy a MÚOSZ nem rendelkezett korábban társszabályozási szerződéssel a régi Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. Bajomi-Lázár Péter rámutatott a logikai csavarra: hogyan lehet egy független szakmai szervezeten számonkérni azt, hogy nem működött együtt a korábbi, egypárti és illegitim fideszes médiahatósággal?
Pártdelegáltak a Sajtóalap élén és a szakmai kontroll hiánya
A módosított törvény által létrehozott új pénzügyi eszköz, a Sajtóalap felügyelete szintén komoly aggályokat vet fel. Bár maga az alap létrehozása elvileg támogatandó lépés lenne a minőségi újságírás megerősítésére, a pénzek elosztásáról döntő Médiatanácsban kizárólag a parlamenti pártok delegáltjai ülnek, a szakmai és civil szervezeteknek egyetlen hely sem jutott. A pártok monopóliuma a források felett közvetlen politikai függőséget teremt a szerkesztőségek számára.
A szakmai jelenlét elutasítása körül a kutatók között is vita bontakozott ki. Míg Bajomi-Lázár Péter azzal érvelt, hogy a választásokon legitimációt szerzett parlamenti pártok képviselete erősebb, mint a civil szervezeteké, Boldog Dalma szerint egy arányos választási rendszerben a szakmai szervezetek szélesebb körű részvétele garantálhatná a valódi kiegyensúlyozottságot a közmédia testületeiben. A jelenlegi felállásban a kormánypárti és ellenzéki pártdelegáltak paritása kísértetiesen emlékeztet az 1996-os ORTT-korszak kudarcaira, ahol a pártérdekek rendre felülírták a szakmaiságot.
Informális reflexek, bocsánatkérő feliratok és a valódi függetlenség
A megújulás szimbolikus csúcspontja a július 7-i képernyősötétség és az adásban megjelent rendkívüli bocsánatkérés volt, amelyben az M1 bejelentette: „A közmédia nem hazudhat. Bocsánatot kérünk, amiért hosszú éveken át mégis ezt tettük!”. Bár a látványos gesztus tökéletesen illeszkedett az új kormányzat kommunikációs stratégiájába, az intézményi kultúra valódi átalakulását nem lehet feliratokkal elintézni.
Kapcsolódó cikk
A kutatók szerint a valódi sajtószabadság nem pusztán a jogszabályok szövegén, hanem az alkotmányos környezeten és az informális hatalmi reflexek felszámolásán múlik. Ha az új vezetés a társadalmi vita mellőzésével, a szakmai szervezetek kizárásával és pártkatonák kinevezésével rendezi be a megújult intézményeket, a magyar médiarendszer csupán újabb körét futja a politikai zsákmányszerzésnek – fejtették ki az átalakulás dilemmáit a 24.hu oldalán megjelent interjúban.
A közmédia sorsa a szeptemberben esedékes új vezetőségi pályázatok és a Médiatanács pártdelegáltjainak első döntései során dől el, miközben a szakma azt figyeli, hogy az állami híradók képesek lesznek-e a mindenkori kormányzati akarattól függetlenül működni.
