Azt mondják, nem feltétlenül profitáltak abból, hogy...
“A klubjaink vezetői, az edzők egyikünk esetében sem díjazták azt, hogy ennyit írnak rólunk, mert úgy gondolták – egyébként tévesen -, akkor nem fogunk teljes mértékig a sportra koncentrálni” – kezdte Tápai Szabina a Story magazinnak arra a kérdésre, hogy profitáltak-e abból, hogy a magánéletük terítékre került. Ugyanakkor, ahogy mondja, nem bánták meg az őszinteségüket.
“Szerintem mindig jó számot vetni egy kicsit, hogy mi volt, illetve hogy volt” – vett át a szót Kucsera Gábor.
“Még akkor is így van ez, ha igen, a mi életünk idővel egy igazi hullámvasúttá alakult. Nekünk ugyanis kellett tíz év, hogy összecsiszolódjunk, hogy beérjen a házasságunk” – folytatja a kajakos, hozzátéve, hiányzott a házasságukból a tisztelet, az odafigyelés és a törődés.
“Nekem bevallom, kellettek a mély gödrök, hogy megjárjam őket, hogy a rossz tulajdonságaimat le tudjam vetkőzni. Korábban ugyanis nem éreztem a felelősség súlyát” – mondta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.