Kulcsár Edina idén nyáron kétszer is nyaralt Görögországban, egyszer párjával, G.w.M-mel, és egyszer a gyerekeivel.

Kulcsár Edina egy új interjúban elárulta, miért nyaralt idén nyáron külön a gyerekeivel és külön G.w.M-mel, írja168.

“Mind a két nyaralást néhány nap alatt szerveztem le. Márknak rengeteg fellépése van, ami miatt nehezebb tervezni, de sikerült Zakynthoson lefoglalnom egy last minute utazást négy napra.”

A gyerekeknek volt két hét szünetük ovi-bölcsi tekintetében, így az apukájukkal felosztottuk ezt az időszakot, Márkkal pedig úgy gondoltuk, hogy hasznosan töltjük azt az időt, amikor a kicsik nincsenek velünk.

“Abszolút tökéletesre sikerült a pihenés, de jó volt hazatérni, mert a gyerekek is nagyon hiányoztak, és a munka is várt már” – árulta el a szépségkirálynő, majd hozzátette, hogy a gyerekek nagyon élvezték a vakációt és a repülőutat egyaránt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet