A napokban 92 esztendős korában elhunyt Kurtág Mártát méltatta a The New York Times hétfői melléklete.

A Kurtág-házaspárról készült fényképekkel és Kurtág Márta egyik fiatalkori fotójával kiegészített féloldalnyi cikk nemcsak méltatta, hanem elemezte is Kurtág munkásságát.

A szerző legendásnak nevezte az elhunyt művészt, és kiemelte a magyar zenei életben játszott, zeneoktatóként is kiemelkedő – az amerikai lap szerint döntő – szerepét.

kurtág márta kurtág györgy new york times
Kurtág Márta és Kurtág György zongoraművészek / Fotó: Marjai Judit

Megjegyezte, hogy bár zongoraművészként jelentős szólókarriert is magáénak tudhatott, minden elért eredményét maga is a Kurtág Györggyel 1947-ben kötött házasságának tulajdonította.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Már a kezdet kezdetén György és én a repertoárt is felosztottuk magunk között. Ha én Schumann fisz-moll zongoraszonátáját játszottam, akkor ő a g-moll zongoraszonátát adta elő[/perfectpullquote]

– idézte a lap az elhunyt művészt. Az emlékező cikk felidézte Kurtág György a The New York Timesnak korábban adott egyik interjúját is, amelyben a zeneszerző-zongoraművész a Végjátékok című, Samuel Beckett drámája milánói bemutatója alkalmából 2018-ban nyilatkozott a hitveséről is. “Nemcsak a hangszereléshez adott tanácsokat, hanem lényegében részt vett a komponálásban is” – fogalmazott akkor Kurtág György.

Meghalt Kurtág Márta zongoraművész, Kurtág György felesége

„Gyászolunk egy nagy muzsikust, egy csodálatos embert, Kurtág György ihlető társát. Inspiráló és szenvedélyesen őszinte ember volt, akinek a zenéhez való viszonyán átsütött a mély szeretet, s aki számára a zenélés morális attitűdnek számított” – olvasható ifj. Kurtág György közleményében. Kurtág Márta 1927.

“Csodálói szerint Kurtág muzsikája valamiképpen mindig tükrözte [Kurtág Márta] hatását” – fogalmazott a cikkíró. Felidézte Ucsida Micuko japán zongoraművész szavait is, aki 2017-ben, amikor a Kurtág-házaspárt a Franco Buitoni-díjra jelölte, úgy fogalmazott: Kurtág zenéjében “kiteljesedik az egymás iránt érzett mély szeretetük. (…) A zenét együtt élik”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Úgy érezted magad, mintha egy bensőséges családi ügybe nyertél volna bepillantást. A Kurtág-házaspár egymásra mosolygott és hagyta, hogy a zene magával ragadja őket, láthatóan megfeledkezve arról, hogy a koncertteremben zeneimádók követték őket[/perfectpullquote]

– idézte az amerikai napilap a The New Yorker 2006-ban, Kurtágék egyik amerikai fellépése után megjelent méltatást is.

kurtág györgy kurtág márta new york times
Kurtág György és Kurtág Márta / Fotó: Stiller Ákos / The New York TImes

A The New York Times részletesen bemutatta az esztergomi születésű Kurtág életútját, tanulmányait, karrierjének egyes epizódjait

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.