A korábbi konfliktusok ellenére L.L. Junior jó viszonyt ápol korábbi párjaival. Ezúttal Hopp Csillával és közös fiukkal, Lacikával együtt utazott a spanyol fővárosba, hogy teljesítsék a gyermek nagy álmát. Megnézték kedvenc focicsapata, a Real Madrid városi rangadóját az Atlético ellen.
A pár követői azonnal elkezdtek találgatni, vajon újra együtt lehet-e az egykori páros, ezt pedig az is táplálta, hogy Junior oldalára maga Csilla írta a posztot.
“Hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetőségünk volt együtt megélni, ahogy Lacika egyik nagy álma valóra válik. Minden szülőnek szívből kívánjuk, hogy ezt átélhesse és láthassa gyermeke arcát ezekben a pillanatokban. (Csilla voltam, a fiúk szurkolnak éppen)” – írta Junior oldalán Hopp Csilla.
Kapcsolódó cikk

Újra összejött L. L. Junior és Hopp Csilla?
L.L. Junior és Hopp Csilla története nem mindennapi fordulatokkal teli.
A Blikk kereste Juniort is, hogy megtudjuk, valóban csak egy közös családi kiruccanásról van-e szó, esetleg több van köztük, a rapper azonban igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.
– Láttam a találgatásokat, és igen, együtt vagyunk, legalábbis itt, Madridban – nevette el magát Junior, aki azzal folytatta, hogy örülne neki, ha más szülők is látnák, hogy így is lehet élni a válás után.
Kapcsolódó cikk

L.L. Junior: Az vesse rám az első követ, aki soha nem fogta meg az autójában a telefont
Sokan felháborodtak azon a videón, amin L.L. Junior több mint 100 km/órával száguldozott a Petőfi hídon G.w.M barátjával együtt.
– Pont szembe jött velem Jakupcsek Gabi mondata, miszerint kutya kötelességünk szeretni az exünket, főleg ha közös gyerek is van. Ha nem is kötelező, de én is így gondolom és valóban nagyon jóban vagyok Csillával, támogatjuk egymást, amiben csak tudjuk és ha ezt más szülők is esetleg a mi példánkon felbuzdulva megpróbálnák elérni, annak nagyon örülnénk. Lacika boldogsága pedig mindkettőnk boldogsága – tisztázta a helyzetet a Blikknek Junior.
Úgy tudjuk, a rapper egy másik exével, a kislánya édesanyjával, Körtvélyessy Kingával is rendezte a viszonyát, sőt, egy újévi koncerten is együtt vettek részt idén. Ez azért is hatalmas lépés, mert korábban a bíróságon harcoltak a válás során, és akkor úgy tűnt, kibékíthetetlen ellentét van köztük. Ez abban is megnyilvánult, hogy időről időre a közösségi oldalaikon üzentek nem kímélve egymást. Most azonban úgy fest, mindkét gyermeke édesanyjaival rendeződött a viszony, aminek az igazi nyertesei valóban a gyerekek, Lilike és Lacika.
Kapcsolódó cikk

Komoly dolog miatt kritizálják L.L. Juniort – “Ez teljesen abnormális tett a 4 éves kislánnyal szemben!”
Többen úgy érezték, nem kellett volna megosztania a fotót.