Lang novemberben kapott sztrókot és azóta a színész tanítja újra beszélni, aki maga is keresztülment ezen.

A sztrók csak rontott a helyzeten

Lang Györgyi sztrókja óta Kulka János az egyik legfőbb támasza, hetente többször találkoznak, ő tanítja újra beszélni. A színésznek 2016-ban volt sztrókja, ami után neki is hasonló problémával kellett megküzdenie – írta a Blikk.

“Minden másnap jön, tanítjuk egymást beszélni” – mondta Kulka Jánosról a Klubrádió Ötös című műsorában Lang Györgyi, aki Falusi Mariann vendége volt. Nehezen, de tisztán beszél az énekes, aki a sztrók óta napi 24 órás segítségre szorul. Hosszú évek óta kerekesszékben él, miután szklerózis multiplex betegségben szenved, a sztrók azonban rontott az állapotán.

Kapcsolódó cikk

A párosról egy éve Till Attila Propaganda című műsorában kiderült, hogy öt évig éltek együtt a színművészeti után, ám Kulka János végül elhagyta a terhes Lang Györgyit. A babát nem vállalták, de kapcsolatuk mély barátsággá változott.

Sorstársak

Mint arról beszámoltunk, Kulka János élete is felborult 2016-ban, azonban a családja mellett a barátok jelentették a legnagyobb támaszt a színész számára. Feltehetően Lang Györgyi is egyike volt azoknak, akik még a beszédterápiájában is segítették az afáziás színészt, aki rendszeresen látogatta a barátnőjét.

Minden héten szombaton és vasárnap jövök ebédre. Sorstársak vagyunk

– mondta Kulka.

A  színészt depresszió is gyötörte, de azonnal Lang Györgyi segítségére sietett, amikor ősszel az agyérgörcse után heteket töltött kórházban.

Lang Györgyi elmondta, hogy jelenleg milyen állapotban van és elárulta, énekelni nem tud még, mert a hangszálai is nagyon gyengék. Hozzátette, csak a bal kezét tudja mozgatni, ám az kevés ahhoz, hogy ellássa önmagát. Minden nap jár hozzá egy ápoló, egy gyógytornász és egy logopédus, a maradék órákat pedig a barátok beosztották maguk között, hogy ne maradjon egyedül.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet