Latabár Kálmán egész életében megőrizte emberségét, ennek köszönhető máig tartó népszerűsége

Latabár Kálmán tagadhatatlanul a legnagyobb magyar komikusok egyike volt. Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét.

Világkarrier várt rá és bátyjára, de ők magyar színészek akartak lenni

Latabár Kálmán 1902. november 24-én Kecskeméten született, híres színészdinasztiában: dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismertebb színésze, színész-pedagógusa és színigazgatója volt. Az ifjú Kálmán 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, 1923-ban szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház.

Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész, a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa / Fotó: Wikimedia

1928-1931 között Árpád öccsével külföldön lépett fel zenés artistaszámokkal, a kritikusok már akkor a legnagyobbakhoz, Buster Keatonhoz, Chaplinhez hasonlították őket. Max Reinhardt Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak tartotta a testvérpárt, akikre világkarrier várt, ők mégis hazajöttek, mert magyar színészek akartak lenni.

Árpád egyedül még megpróbálkozott a külföldi karrierrel, ám testvére, Kálmán 1936-tól a hazai filmipar üdvöskéje lett. Az sem mellékes, hogy egy évre rá megházasodott. Egy színházi előadáson szúrta ki magának az első sorban kacagó fiatal lányt. A függöny legördült, ő pedig magánnyomozásba kezdett. Megtalálta és halálosan beleszeretett. 1937-ben, mikor Erzsébetvárosban megházasodtak, Kálmán 35 éves volt, az első sorban kacagó lány, Walter Katalin pedig 17.

Latabár Kálmán színművész és felesége, Walter Katalin, előttük kisfiuk, balra id. Latabár Árpád színművész 1940-ben, a Dózsa György (Aréna) út 17. szám alatt/ Fotó: Fortepan

Latabár a fővárosi színházakban szerepekre szerződött: fellépett a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Máig emlékezeteset alakított mint Mujkó (Huszka: Gül Baba), Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy).

Egyéni humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, akrobatikus „ügyetlensége”.

Még ma is időtállóak Latabár Kálmán filmjei

Filmezni 1937-ben kezdett, itt is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Néhány emlékezetes cím: Fizessen, nagysád (1937), Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Fel a fejjel (1954).

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Személye miatt ezek a filmek annyira időtállóak, hogy még ma is próbára teszik a rekeszizmokat. Az emigráns magyarok is számtalanszor hívták vendégszereplésre, szinte minden földrészen megfordult. Amerikában léggömbbel a kezében lépett a színpadra: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – mondta, és kiengedte a lufi tartalmát. A poén ült, de a közönség ezúttal nem a nevetéstől könnyezett.

Minden szerepére úgy készült, mint az első fellépésére és mintha utoljára lépne a közönség elé.

Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival.

(Balról jobbra) Nyikita Mihalkov és Galina Polszkih színművészek, a Moszkvai séta című szovjet film főszereplői. A magyarországi bemutató alkalmával Nyikita Mihalkov "magyar hangjával" ifj. Latabár Kálmánnal beszélgetnek 1964-ben, a Városligeti (Gorkij) fasor 38., Filmklubban / Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét.

A politika nem érdekelte

A II. világháború alatt a nyilasok hatalomra jutása után nem léphetett színpadra a származása miatt, ám végül megúszta a vészkorszakot. A cukorbetegsége viszont ekkor alakult ki, amely később a halálához vezetett. Latabár élete végéig kitartott a felesége mellett és arra is nagyon vigyázott, hogy jó apja legyen a kislányának és kisfiának. A nevettetés éltette, a politika nem érdekelte és amennyire lehetett távol tartotta magától.

Latabár Kálmán színművész feleségével, Walter Katalinnal és kislányával, valamint Halmay Imre színművész, parodistával a strandon, 1957-ben / Fotü: Kotnyek Antal / Fortepan

Így fordulhatott elő, hogy a Horthy-rendszerben és a Rákosi-érában is felszínen maradt. Persze legfőképpen azért, mert a népszerűsége pajzsként védte a rosszakarókkal és irigyekkel szemben. Kerülte a csillogást, bár megtehette volna, nem élt fényűző életet, arra viszont sok pénze elment, hogy másokat titokban támogasson. 

A lánya, Katalin is csak később tudta meg, hogy rendszeresen idős, nélkülöző színészeknek küldött pénzt ellenben nem várt még köszönetet sem érte.

A siker soha nem szédítette meg, sőt felelősségérzetét növelte, mert mindig meg akart felelni a várakozásoknak. Művészi munkáját 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben lett érdemes művész, a kiváló művészi címet 1953-ban kapta. 

Latabár Kálmán színművész az otthonában, a Dózsa György út 17. szám alatt, 1966-ban / Fortó: Szalay Zoltán

Súlyos cukorbetegségben szenvedett, állapota 1970 elején fordult válságosra, 1970. január 11-én hunyt el Budapesten.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból