
Óriási balhé a parlamentben: füstbombát gyújtottak a Momentum képviselői – videó
Bírságot is kaptak.
2020-ban majdnem 266 ezren vallottak be tőkejövedelmet (osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből), 40 ezerrel kevesebben, mint 2019-ben, írta meg a 444.
Kapcsolódó cikk
“Van pénzünk, ráadásul nagyon sok, amelyre most égetően szükség van és az elkövetkező években szükség is lesz, ahogy világunk felépül a válságból.”
A koronavírus-járvány nem egyformán érintette a tőkéseket. A falvaktól Budapestig mindenfajta településen csökkent a tőkések száma, miközben a községeket leszámítva mindenhol nőtt az egy tőkésre jutó jövedelem nagysága.
A városokban különösen nagy mértékű, majdnem 28 százalékos volt a növekedés. A GKI ebből arra következtet, hogy a járvány első évében a leggazdagabb tőkések még gazdagabbak lettek, míg „a szegényebb tőkések vagy nem jutottak nyereséghez, vagy a gazdaság újraindítását célzó 0%-os kamatozású hitelek miatt nyereségüket újra befektették a cégükbe”.
2019-ben még Felcsúton volt a legmagasabb az egy lakosra jutó tőkejövedelem mértéke, 2020-ban viszont Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc – aki 2021-ben gazdagabb lett, mint Elton John – faluja a második helyre szorult. Így néz ki a top 3:
Bírságot is kaptak.
Egy 40 éves nő az áldozat.
Nagy Ákos, Márki-Zay Péter és Csintalan Sándor is így tett vagy tesz.
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem létrehozója nyíltan kiállt Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt mellett – derítette ki a Media1.
Az írás a szélsőjobboldali AFD-vezér, Alice Weidel tegnapi Karmelitabeli látogatása elé lett időzítve.
A csütörtök bombafenyegetésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata és Rétvári Bence államtitkár. Az eseményen kiderült, hogy 11:30-ig már 268 oktatási intézményben volt
Bár Majka új, politikai felhangú klipjének a pozitív szereplője még hasonlít is Magyar Péterre, ő nem ezt a labdát csapta le.
“Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek”.
Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Néhány napja még Orbán Viktor látogatta meg.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Megszólalt az inflációról is a gazdasági miniszter.
Különleges emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank november 20-án, szerdán.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
Eljárást indítottak a férfi ellen.
Orbán Viktor október 23-i beszéde közben momentumosok megpróbáltak felemelni egy „A Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót. A többi résztvevő és a biztonsági őrök avatkoztak közbe.
Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt. Egy ismeretlen férfi obszcén táblával próbálta lerohanni a miniszterelnököt. Egy ismeretlen férfi megpróbálta lerohanni a miniszterelnököt, aki így biztonsági őrök
A propaganda is rárepült, de az internet nem felejt.
Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.
A nyugdíj összege év közben is változhat, de ehhez teljesülni kell bizonyos feltételeknek.
Az idei, őszi árvíz nemcsak elképesztő erejű, de időt sem hagyott a nyugodt felkészülésre, ennek ellenére a kormány magabiztosan nyilatkozik a témában.
Jelentős határidő közeleg, vasárnapig van idő cselekedni.
Papíron másfélszer nagyobb a vagyona, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.
Orbán Viktor indoklás nélkül mentette fel Szeiler Orsolya helyettes államtitkárt, aki az első Orbán-kormány óta dolgozik a miniszterelnöknek.
Súlyos emelés jön.
Varga Judit megtörte a csendet.
Csak össze ne vesszenek.
Szerinte a kormányfő feleségének, Lévai Anikónak is komoly szerepe van: „(…) nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolog ellenőrzésére”.
Tényi István volt fideszes képviselő – aki korábban már több feljelentést is elindított – tiltott adatszerzés bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál Magyar Péter legfrissebb interjúja után.
Kedden északnyugat felől továbbra is gyakran növekszik meg a felhőzet a napsütés mellett, és szórványosan záporok is előfordulnak. Nagy területen lesz erős a szél. 11 fok köré melegszik a levegő.
Teljes ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg Avdijivka várost a Donyec-medencében – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombat este a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.