Válassz biztonságos terepet!
Ha te magad sem szórakozni vágysz, hanem végre megállapodnál, akkor egy komoly társkereső lesz a tökéletes megoldás számodra!
Itt ugyanis valóban csak azok regisztrálnak, akik igazán társra vágynak, és persze nem megengedett a csalás sem.
Épp ezért, bár a regisztrációs felület nem túl bonyolult, hiszen senki kedvét nem szeretnék elvenni, mégis kell, hogy a komoly szándékot megmutassa a jelentkező. Ezt hivatott megmutatni a nagy felbontású képek sora, ahol jól láthatóan szerepelnie kell a regisztrálónak, sőt igazolnia kell az e-mail-címét és a telefonszámát is.
Ez mind-mind fontos lépés, hiszen aki tilosban jár, aki csak időt tölteni járna ide, inkább más fotókkal és elérhetőségek nélkül szeretné mindezt megtenni.
Ügyelj az apró jelekre!
- Csak az ő kezdeményezésére indul el interakció, hiába írsz neki, órákig nem válaszol.
- Hirtelen érnek véget a chatek, és szinte kivétel nélkül mindig ő zárja le – a legtöbbször kurtán-furcsán.
- Nem árul el konkrétumokat az életéről, inkább általánosságban beszél, ha kérdezel, akkor pedig terel.
- Nem akar szintet lépni: sem a közösségi oldalakon nem kíván kontaktálni veled, sem a telefonszámát nem szeretné kiadni, a személyes találkozás meg aztán már végképp álom marad.
Semmiképp se vedd magadra!
Ha minden elővigyázatosság ellenére a chatpartnered ghostingol, azaz eltűnik, vagy épp hazugságon kapod, akkor azt semmiképpen se vedd magadra! Bárkivel és mindenkivel megesik, aki veszi a bátorságot és komoly társkeresésre adja a fejét.
Ez ugyanakkor nem rólad állít ki szegénységi bizonyítványt, és bár nyilvánvalóan rossz érzéssel fog eltölteni, azért túl sok időt és érzelmet ne pazarolj az ilyen komolytalan alakokra!
Ha szerencséd van, a túl sok igényelt információ, a nagy felbontású kép elbátortalanítja, és a CUPYDO Társkereső helyett inkább olyan platformot választ magának, ahol szabadon garázdálkodhat!