Letizia Battaglia fényképész nem mindennapi ember. Szenvedélye, a munkája olyannyira fontos volt számára, hogy még a maffiától sem riadt vissza. Munkásságáról Kim Longinotto készített dokumentumfilmet Shooting the Mafia címmel.

Shooting the Mafia Letizia Battaglia elkötelezett és veszélyes munkáját mutatja be. Az olasz maffia bűntetteiről készült fotók felbecsülhetetlen értékűek. Ahogy az is elképesztő, ahogy ez a nő az életét kockáztatva dokumentálta az eseményeket. Míg sokan amennyire lehetett elkerülték a bűnszervezetet, ő épp ellenkezőleg. Minden egyes fotó készítésekor az életével játszott.

211500048 747E686C F041 46D4 945C Dac87890250C
Képei Láttán Nem Hiszünk A Szemünknek / Fotó: Repubblica

A Kim Longinotto által rendezett dokumentumfilm világpremierje a Sundance Filmfesztivál Világmozik dokumentumfilm versenyén volt látható. Emellett a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában is megtekinthették a nézők. Idén pedig a Cohen Media Group megvette az amerikai jogait a filmnek, így még szélesebb körben fogják majd terjeszteni.

Nem csak az életüket kockáztatják, hanem lelki egészségüket is – fotósok a háborúban

Aki háborús zónában szeretne képeket készíteni, teljes mellszélességgel el kell köteleznie magát. Ugyanis ez a hivatás nem csak halállal végződhet, hanem olyan pszichikai következményeket is okozhat, amelyek sokszor egy egész életen át megmaradnak. Csak bámuljuk a szörnyűségeket, de abba kevesen gondolnak bele, kik állnak a lencse mögött.

Aki teheti, ne hagyja ki a dokumentumfilmet! Battaglia alkotásai óriási jelentőséggel bírnak történelmünk számára. A képek láttán nehéz elképzelni, hogy a sok borzalmat egy nő örökítette meg. Azt pedig még nehezebb, hogy túlélte.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.