Kapcsolódó cikk

Liptai Claudia teljesen összetört, képtelen megbocsátani az életnek Gesztesi Károly halálát

Ám az idill 2018-ra megtört. A sztárpáros szakítása idejére a barátnők útjai már szétváltak. Egy közös ismerős így nyilatkozott a változásról a Story magazinnak: „Pedig nagyon jóban voltak, nem tudom, mi vezetett oda, hogy megszakadt a barátságuk. Még családilag is összejártak, és a lányaik, Panka és Nóri is jó barátnők lettek.” A szakítás után Várkonyi Andrea nyíltan beszélt arról, hogy újraértelmezte a kapcsolatait: „Teljesen más szemmel kezdtem el látni a körülöttem élő embereket – mondta akkoriban. – Rendbe tettem azt, ami nem működött jól, szűntek meg barátságok, munkahely, és igen, a párkapcsolatom is. Nem Gábor volt az egyetlen, akit elengedtem. Több embert kellett áttennem egy másik fiókba, amivel nincs is semmi baj. Változunk, a kapcsolataink is változnak, nem tehetünk mást, mint hogy ezt elfogadjuk.” Mindezek után sokan úgy gondolták, hogy a barátságuk végleg lezárult. Most azonban mintha az élet új lehetőséget kínálna számukra… Ám mintha a sors nem akarná, hogy végleg elszakadjanak egymástól! És most megadná az esélyt, hogy újra jóban legyenek… – véli a Story

Kapcsolódó cikk

Nagyon fájt Liptai Claudiának, de el kellett engednie