Új kommunikációs stratégia a minisztériumban

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy célja egy olyan intézmény működtetése, „ahol a nyitottság, a szakmaiság és az egyenes beszéd nem ígéret, hanem a mindennapi működés része”. A bejegyzés szerint az új sajtófőnök közvetlen feladata lesz a szerkesztőségek megkereséseinek kezelése és az intézkedések közérthető tolmácsolása.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a miniszter vállalati háttere és korábbi Shell-vezetői pozíciója már korábban is a politikai viták középpontjába került. Kapitány István most úgy fogalmazott, hogy „olyan minisztériumot szeretnék vezetni, amely nem elzárkózik a kérdések elől, hanem partnerként tekint a sajtóra”. A miniszter – aki a politikai pályát megelőzően négy évtizedes vállalati karriert futott be, és 2014 és 2024 között a Shell globális ügyvezető alelnöke volt – a versenyszférában megszokott átláthatóságot kívánja bevezetni a tárcánál.

A beszámoló szerint a miniszter olyan tárcát szeretne vezetni, amely nem elzárkózik a kérdések elől, hanem partnerként tekint a sajtóra – írta meg a HVG.