A sorry, not sorry egy nem hétköznapi erotikus utazás a zsidó-keresztény erkölcshagyományokban, mely színház és képzőművészet fúziós találkozása a MU Színházban. Ádám Anna erről a különleges előadásról és annak keletkezéséről mesélt nekünk.

Hirdetés

ContextUs: A sorry,not sorry előadás a bibliai szexualitást mint bűnbeesés motívumot vizsgálja a jelenkori társadalom szemüvegén keresztül. Mi a címválasztás oka?

Ez egy nyitott kérdés, ami a bűn elkövetéséhez való viszonyunkra utal. A darabban erre Kiss Rebeka Petra színpada és a Titkos kert installáció fókuszálnak, melyekben tetteinkért felelünk, szembenézünk, elszámolunk, és bocsánatot kérünk – vagy sem.

Ádám Anna / Fotó: Szabó R. János

ContextUs: Három bibliai stáció jelenik meg három színpadon, három képzőművészeti installációvalkaröltve. „Előadásnak álcázott kiállítás és kiállításnak álcázott előadás” – alkotóként így reflektáltok a műre. Hogyan sikerült párbeszédre hívni a két művészeti nyelvet?

Kutatásom a két művészeti ág közötti áthallásokról, kölcsönhatásokról szól, aminek a formai analógiák feltérképezése az alapja. Gondolok itt a színpadra, amit a kiállítótérben posztamensnek hívunk, a színházi díszletre, ami sokszor jeleneteket nem illusztrál, hanem absztrahál. Ebből a szempontból közelebb áll az installáció műfajához. De hasonló a helyzet a kellékekkel, amiket hívhatunk objekteknek, a nézővel, aki a kiállítótérben már látogató. Vagy a jelmezzel, ami ruha lesz, ahogy elhagyja a színpadot. A sorry, not sorry ennek a kutatásnak egy számomra fontos etapja, mert most állítok ki először kiállítást színházi térben. Idáig ennek az ellenkezőjére fókuszáltam, előadóművészetet vittem be a kiállítótérbe. 

A három installáció és a három szóló egy egységként is értelmezhető, egymás kiterjesztett dimenziójaiként, de külön-külön is, koherenciát alkotó részekként.

ContextUs: A Szentírás szexualitással foglalkozó törvényei, a bűnbeesés pillanata, valamint maga a bűnbeesés aktusa és az azt követő bűnhődés jelenik meg a színpadon. Összefüggő történet elmesélésére kell számítani vagy inkább különálló epizódokra?

Nincs történet, nem jutunk el A-ból B-be, és epizódoknak sem nevezném a látottakat. Egy témafelvetés van, aminek három aspektusát vizsgálom a három színpadon keresztül, de a megközelítés inkább elméleti, mintsem narratív. A kutatás kiindulópontja egyébként Michel Onfray: Le souci des plaisirs (A vágyak problematikája) című könyve volt, ami alapvetően filozófiai írás. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy a sorry, not sorry révén arra teszek kísérletet, hogy egy emléleti művet vigyek színpadra – amiben, ugye nincs cselekményszál.

sorry, not sorry / Fotó: Ádám Anna

ContextUs: Hogyan kell elképzelni a projekt képzőművészeti részét? Konkrét művekre, tárgyakra számíthatunk, vagy tágabban kell értelmeznünk a kiállítás fogalmát?

Egy kiállítást kell elképzelni műtárgyakkal, csak épp nem múzeumban, hanem egy színházi térben. A sorry, not sorry-ban mindegyik színpad a hozzá tartozó képzőművészeti installációval lesz csak teljes. A “duo” színpadhoz egy fotó triptichon tartozik. A “YES” színpad inkább installatív jellegű, fotó is szerepelbenne, de egy nagyobb objekt köré rendeződik. Ez az egész konkrétan a podesztekig terjed. A “Proszociális kancsó” színpadhoz pedig kerámiákból, fotókból álló tárgyegyüttes tartozik. Ennek az installációnak is van egy olyan nagyobb eleme, ami a hozzá tartozó színpadon helyezkedik el.

ContextUs: Templomi orgona és techno is hallható majd az előadásban. Hogyan viszonyul a zene a koreográfiákhoz és hogyan a kiállításhoz?

Mivel a darab nagy részében a három színpadon egymással párhuzamosan történik a cselekmény, ezért a zenének figyelemirányító szerepe is van, akárcsak a fénynek. Mindegyik színpadnak van egy zenei “karaktere” (zaj, techno és liturgia), és attól függően irányítja a zenész a néző figyelmét az egyik vagy a másik színpadra, hogy épp melyik zenei sávnak mekkora hangsúlyt ad. Persze ügyelve arra is, hogy az adott zene hogyan befolyásolja a másik két színpadon történteket.

sorry, not sorry / Fotó: Ádám Anna

ContextUs: A táncművészek között vegyesen vannak olyanok, akik már évek óta a szakmában dolgoznak és olyanok, akik csak most végeztek a Táncművészeti Főiskolán. Mi alapján választottátok ki őket?

Fiatal táncosokkal akartam dolgozni, akik frissek, lendületesek, innovatívak, és akikben él a formabontás vágya. Olyan alkotó szellemű, kreatív előadókat kerestem magam mellé, akikről tudom, hogy kíváncsiak és nyitottak az újra, legyen az kutatási terület, formanyelv, eszköztár vagy épp munkamódszer, mivel maga a felkérés tárgya sem volt konvencionális.

A kurátori-rendezői koncepcióm mentén három szóló elkészítésére kértem fel őket. A megkötés a témafelvetésem volt, azaz a színpadok tematikája és mondanivalója, de a forma rájuk lett bízva.

Az alkotási folyamatot végig közelről kísértem, rendszeresen konzultáltunk a három táncossal (Farkas Gergő, Kiss Rebeka Petra és Lukács Levente), hiszen biztosra kellett mennem, hogy a forma követi a tartalmat. Ellenkező esetben pedig módosítani, átformálni, mélyíteni, pontosítani a koreográfiai javaslatokat. A próbákon is elsősorban a mondanivaló és a dramaturgiai koherencia függvényében feedbackeltem, sok olvasnivalót és néznivalót – képeket, szövegeket, videókat – is adtam nekik, amik erősíthették a koreográfiai kutatásukat. Ezek a szólók idővel összefésültem a kurátori-dramaturgiai-rendezői vízióm szerint, nem csak egymással, de a látvánnyal is.

ContextUs: Ha női rendező foglalkozik a szexualitás témakörével, könnyen rásütik a feminista jelzőt. A sorry, not sorry esetében mondhatjuk azt, hogy feminista darabról van szó?

Muszáj! A nők alárendeltségén alapuló társadalmi szereposztás mintegy isteni elrendeltetésként jelenik meg a szent szövegekben. Gondoljuk csak végig, mit jelent, hogy Isten Ádám oldalbordájából teremtette Évát, és ezáltal milyen helyet jelölt ki neki a férfi mellett! Ne felejtsük el, hogy az Apostolok egytől egyig férfiak voltak, a próféták írásai helyenként explicit módon nőellenesek!

Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett.

– írja Pál apostol első levelében Timóteushoz (2:11–14.) Lehetetlenség mindezt figyelmen kívül hagyni.

ContextUs: Bár az előadás az esti órákban tekinthető meg, a hozzá kapcsolódó képzőművészeti installációk egész nap látogathatóak. Felmerül a kérdés, hogy megállja-e a helyét a kiállítás önmagában. Megéri napközben ellátogatni a MU Színházba?

Igen, mert mindegyik szóló hagy maga mögött egy olyan tárgyi dimenziót, ami – akár csak jelképesen is – megidézi a történteket. A kezdetektől fogva nagyon figyeltem, hogy mindegyik színpadhoz tartozzon majd egy olyan matéria vagy objekt, ami egyszerre lehet a szólónak díszlete, kelléke és lenyomata is a táncos hiányában.

sorry, not sorry / Fotó: Ádám Anna

ContextUs: A sorry, not sorry csak két napig tekinthető meg október 12-13-án. Lesz folytatása, ismétlése, vagy ez egyszeri alkalom?

Nagyon remélem, hogy lesz folytatás! Egyrészt szeretném, hogy tovább játsszuk a darabot, másrészt pedig szülessenek új projektek hasonló konfigurációban. Én továbbra is képzőművészeti színházat szeretnék majd csinálni, “színházat kurálni” és “kiállítást koreografálni”: beemelni a vizuális művészetek eszköztárát és formanyelvét a színházi térbe lilletve a színházét a kiállítótérbe.

Az előadás és a kiállítás megtekinthető október 12-13-án a MU Színházban.

CV

Ádám Anna képzőművész, stylist, makeup artist 2016-ban végzett Franciaországban az Ecole Nationale Supérieure d’Arts de Paris-Cergy Egyetemen intermédia szakon. Képzőművészeti tanulmányait  többek között styling (2010, 2014) és sminkmesteri (2018) képzésekkel egészítette ki. A Gray Box kollektíva társalapítója és 2015-től művészeti vezetője. Ennek keretén belül vizuális művészekkel, táncosokkal, színészekkel, zenészekkel szorosan együttműködve összművészeti alkotásokat hoz létre a képzőművészet, az előadóművészet és a divat határán. Saját művészi praxisán belül pedig olyan előadásokat, interdiszciplináris művészeti projekteket csinál, melyek a legkülönfélébb technikákkal és médiumokkal operálva beemelik a vizuális művészetek eszköztárát és formanyelvét a színházi térbe lilletve a színházat a kiállítótérbe. 2013 és 2015 között a párizsi Palais de Tokyo-ban és Musée Georges Pompidou-ban vett részt képzőművészek és performanszművészek munkáinak kivitelezésében elsősorban performerként. Projektjeivel, alkotásaival, workshopjaival és rendhagyó művészettörténeti fitnesz kurzusaival 2014. óta rendszersen  talalkozhatunk képzőművészeti és előadóművészeti intézményekben egyaránt (Museum of Modern Art Yerevan, Théâtre de la Maison d’Europe et d’Orient, Salon de Montrouge, Galérie YGREC, Dorothy’s Gallery…).

Hirdetés