Lángoló templomok, rajongók közé hajigált disznófejek, halálesetek sora. A norvég black metal korai története régóta filmre kívánkozott. A hazai mozikba is megérkezett a Lords of Chaos – Sötétség gyermekei, ami ezt dolgozza fel.
Véresen bonyolult
Mielőtt rátérnék a filmre, szükségesnek érzem egy két részre osztott gyorstalpaló megejtését. Az első az alkotás tárgyát képező események, míg a második a szubkultúra rövid ismertetésére tesz kísérletet.

A black metált elsősorban az azt övező, kilencvenes évekbeli botrányok tették világszerte ismertté. A következő két bekezdés spoilereket tartalmaz, ezért ha valaki mindenféle előzetes háttértudás nélkül szeretné élvezni a filmet, jobban teszi, ha átpörgeti ezeket.
A Lords of Chaos a Mayhem együttesre fókuszál, mely nem kizárólag a stílusirányzat hangzásán hagyott kitörölhetetlen nyomokat. Korábbi énekese, művésznevén Dead (Jack Kilmer alakításában) a hitelesség kedvéért elásva rohasztotta fellépésre szánt ruháit, a koncertek alatt magán is sebeket ejtett, zenésztársai olykor koporsóban cipelték fel a színpadra. Hosszú ideje tartó depressziója miatt 1991-ben fejbe lőtte magát. A testét megtaláló gitáros, Euronymous (Rory Culkin megformálásában) első ötlete azonban nem a rendőrség értesítése, hanem a holttest lefotózása volt. Hogy ezt milyen motivációból tette, arról a mai napig több teória kering. A fotó később a zenekar egyik kalózkiadványának borítójaként is felbukkant.
Elterjedt az az urbánus legenda, miszerint a zenekar tagjai pörköltet főztek Dead agyvelejéből, a koponyacsontokat pedig nyakláncként viselték.
A Mayhemhez később basszusgitárosként csatlakozott Varg Vikernes (Emory Cohen alakításában), aki az Euronymous-szal időközben megromló viszonyára huszonhárom késszúrással tett pontot. Kulcsszerepet játszott több, műemlékként számon tartott norvég fatemplom felgyújtásában is, bosszút állva az ország megtérítése miatt. Vikernes a zenélést a rácsok mögött is folytatta, több albumot kiadott saját egyszemélyes zenekara, a Burzum neve alatt. A korábban szintén a Mayhem kötelékében ténykedő Faustot (Valter Skarsgard megformálásában) egy meleg férfi halálra késelése miatt tartóztatták le.
Imádkozzál és fogyasszál
Vikernes az Until the Light Takes Us című dokumentumfilmben fejti ki, hogy felkavaróan hatott rá és fiatal társaira országuk amerikanizálódása, kulturális talajvesztésük. A NATO, az USA, a demokrácia érinthetetlenségét és önellentmondásait egyaránt fenyegetésnek érezték, mely az általuk autentikusként felfogott norvég kultúra elpusztítására tört. A templomok felgyújtását is ezen eszmevilágba illesztették bele. A keresztények – Vikernes szerint – ahol megjelentek, semmivé tették az előttük megtalálható kultúrákat, így az épületek elleni hadjárat Norvégia visszafoglalásaként élt a fejükben.

Furcsának hathat, de a black metal ezen gondolati nyomvonala a globalizáció sajátos mellékterméke. A mozgalom olyan lázadásként is felfogható, amit a progresszió hajszolása szült. A zenei irányzat követői egy tisztább, természetközelibb, múltba kapaszkodó életfelfogás felé fordultak. Ezen belül számtalan önellentmondásra, elágazásra lelhetünk. Nem áll szándékomban a szubkultúra leegyszerűsítő olvasatát nyújtani. Nem lehet azt kijelenteni, hogy ezek a fiatalok kizárólag provokálni szerettek volna, vagy hogy az északi mondakör mindig és mindenhol a globalizációval csapott volna össze. Azt sem, hogy a hullafestés, a depresszió, a társadalomból való kirekesztettség dalokban való tematizálása csak egyfajta spleen kellékei lettek volna.
Mindezeknél jóval szerteágazóbb és összetettebb a black metal története.
Határozott, előre beskatulyázó kijelentéseket azért sem érdemes tenni, mert sok minden inkább ösztönösnek, mint racionálisan átgondoltnak tűnik. Olyan manipulatív, fajelméletet és mondavilágot összekotyvasztó figurák, mint Vikernes nézetei, vagy épp a sajtó és egyes zenészek túlzásai mosódnak össze egyetlen zavaros masszává. Nem hiába állítja a film elöljáróban, hogy „az igazságon, hazugságokon és azon alapul, ami valójában történt”. Számomra a sztori messze legérdekesebb rétegét jelenti, hogy miért akkor és milyen körülményektől befolyásoltan jött létre ez az underground mozgalom. A tragédiák megértéséhez is talán ez vihet közelebb.
Teszetosza Ragnarök
A black metal mint stílusirányzat a death metalból nőtte ki magát, annak populárissá váló vonalával szembe helyezkedve. Erőteljes hatást gyakorolt rá a Venomhoz és a Bathoryhoz hasonló zenekarok durvább hangzása. Utóbbi egykori dobosa, Jonas Åkerlund látta el a Lords of Chaos direktori feladatait is. Åkerlund elsősorban kliprendezőként ismert és olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Prodigy vagy a Rammstein. Azonban nem ez az első játékfilmje, legutóbb Madds Mikkelsen főszereplésével készített el egy Polar című akciódús darabot.

A kliprendezői múlt a Lords of Chaos-ban leginkább a vágáson érződik, bár ennek nem a jó értelmében. Sokszor hektikus, túlbonyolított, darabosnak hat a jelenetek egymásba fűzése. Ez egyrészt a rendezőhöz kötődik, másrészt Rickard Krantz vágó felelt értük. Azért nincs úgy rommá vágva, mint az Elrabolva 2 hírhedten kínos, kerítésen átmászós jelenete. A Bohém rapszódia arany szobrocskával díjazott inkompetenciájáról nem is szólva.
A jórészt Budapesten forgatott részek romos elhanyagoltság atmoszféráját árasztják magukból. A kameramegoldások pedig néhol egy home video benyomását keltik. Ez nem baj, csak technikailag messze nem olyan jól megoldott, mint mondjuk a Dogma-mozgalom klasszikusai esetében. A dísztelenséget néha kifejezetten jól megkomponált, a norvég táj szépségét kiemelő vágóképek bontják meg. Ezek Pär M. Ekberg munkáját dicsérik.
Ennek ellenére az operatőri munka, ahogy a vágás és sok minden más is, az esetlegesség érzetét kelti.
Maguk a párbeszédek is helyenként alulírottak, hullámzó a színvonaluk. Sok mindent az események után loholva, zanzásítva szeretnének közölni és ábrázolni a készítők. A hangvétel jórészt lineáris, dokumentarista. Euronymous narrációja még inkább rásegít arra, hogy őt tekintsük a történet központi karakterének. A Mayhemhez kötődő új riff és hangzás kidolgozásán túl, a stílusért rajongók találkozási pontjaként működő Helvete lemezbolt alapítójaként mutatják be.
A lázadásnak is kell a cégér
Az Euronymoust megformáló Culkin színészi játéka pár megbicsaklást leszámítva egészen jól működik. Néha olyan, mintha a késői, magát komolyan vevő Johnny Deppből és Jesse Eisenberg Lex Luthorjából mixelték volna össze az eszköztárát. Izgága, nárcisztikus figura benyomását kelti, aki ösztönszerűen próbál marketingérzékeny lenni. A black metal mozgalmat saját bolhacirkuszaként kezelve hol visszariad bizonyos lépésektől, hol pedig a körülötte zajló eseményeket még kaotikusabbá téve megpróbál nyerészkedni elfajulásukon. Relatíve kevés dolgot tart a kezében, de utólagosan rendre megpróbál úgy megmutatkozni, mintha a kezdetektől fogva ő mozgatná a szálakat. Szelet vet, hogy utána elsöpörje a vihar.
Ez egy Social network – A közösségi háló színvonalú sztorit bőven magában rejtene. Sajnos ehhez egy Aaron Sorkin kaliberű író se ártana, aki pörgős, okos dialógusokkal tuningolná fel a cselekményt. Amit ehelyett kapunk, inkább középszerű, bár a forgatókönyvnek megvannak a jó pillanatai is. Az más kérdés, hogy több jelenet előadása kidolgozatlan. Tudjuk, mit látunk és mit kellene éreznünk. Ez papíron jobban működhet, mint ami a vásznon visszaköszön belőle.
A forgatókönyvön a rendező és Dennis Magnusson dolgozott. Utóbbi számára a társadalom peremvidékén mozgó fiatalok filmes ábrázolása nem ismeretlen. Részt vett az Ördögsziget munkálataiban is, ami egy fiatalkorúak számára fenntartott büntetésvégrehajtási intézményben játszódik.
Aki a történetben igazi bajkeverőként tűnik fel, az Varg Vikernes. Ő Euronymous szájalása helyett a tettek embere.
Szemmel láthatóan nem sikerült megugrani a figura ábrázolása jelentette kihívást. Vikernes interjúiból is jól látszik: bár szélsőséges sületlenségeket hord össze, ezt mégis remek nyelvi készséggel, manipulatív bájjal teszi, ami a mai napig többekre van delejes hatással.
Vikernes a Lords of Chaos-ban inkább szánalmas, paranoid mitugrászként mutatkozik meg. Pedig néhány fokkal rétegeltebb karakterábrázolás még nem keverte volna gyanúba a készítőket, hogy a black metal Dr. Lectere őket is magához édesgette volna. Vikernes és Euronymous vetélkedése ennek ellenére dinamikussá teszi a cselekményt.
Gazdátlan káosz
Más kérdés, hogy ennek felvázolása jórészt sematikus. Az Ez itt Anglia például jóval kompetensebben tudott mesélni egy hasonlóan megosztó jelenségről, a skinhead mozgalom kibontakozásáról.

Az események uralhatatlanná válása azonban elég érdekfeszítően felfestett, hogy lekösse a nézőt. Az más kérdés, hogy Euronymous Vikernes mellett egyre szentimentálisabb eszközökkel elősegítve kezd szimpatikusabbá válni. A black metal idővel egy komisz drognak tűnik, amiről ő fokozatosan kezd el lejönni, hogy ezután szolidabb életet élhessen.
Åkerlund maga is ismerte a szereplők egy részét. Például Deadet, akit Jack Kilmer kellő érzékenységgel formál meg. Sky Ferreira női mellékszerepe nem az énekesnő alakítása, hanem a figura alulírottsága miatt vérzik el. Tovább rontja az összhatást, hogy ez a szerep majdnem teljesen funkciótlan, és szinte egy az egyben fikció. Ami funkciója van, az a nézői érzelmekre való bazári licitálásban ki is merül.
Persze nem dokumentumfilmről beszélünk. A Lords of Chaos azonban ott bukdácsol, ahol igazán hasítania kellene.
A karakterábrázolás és cselekmény elnagyolt és felületes. Pont ott, ahol mélyfúrásra lenne szükség. Félreértés ne essék: nem gondolom rossz filmnek, kifejezetten érdekes élmény volt! A Sigur Rós nyugodtabb aláfestése egészen hipnotikussá tett több jelenetet, ahogy a koncertek, a búskomor zúzás is jól megkoreografált.
A filmnek már az elkészülte is viszontagságos volt. Az alapjául szolgáló, azonos című könyvet többen is hanyag munkának tartják, sokan felháborodtak. Az a hír is felröppent, hogy a Mayhem tagjai letiltották ikonikus számaik felhasználását.
Sodronyingben a pályaudvaron
A mai napig létező zenekarnak magyar vonatkozása is van. Frontembere Csihar Attila, akit a Lords of Chaos-ban saját fia, Csihar Arion alakít. Csihar a Tormentor nevű legendás hazai zenekar énekese volt. Zenei kiadványaik eljutottak Norvégiába is, amelyeket Euronymous is kedvencei között tartott számon.

Csihar hamarosan levelet kapott, meghívták a Mayhembe. Oslóba érkezéséről egy interjúban így emlékezett meg: „Nem lehettem biztos benne, hogy megismerem majd őket: nem volt még Facebook, nem volt internet, fotók helyett kézzel írott leveleket hozott tőlük a posta. Aztán megérkeztem, és nem volt nehéz dolgom: a skandináv polgárok körében ott állt a peronon egy hosszú hajú figura is sodronyingben, karddal az oldalán.” Ez a figura nem volt más, mint Vikernes.
A Bohém rapszódiára a még élő tagok telepedtek rá, alakították önpromóvá, saját magukhoz intézett himnusszá.
Ezzel szemben a Lords of Chaos-ban a figurák legtöbbjével hanyagoltak bárminemű egyeztetést. A végeredmény a megtörténtek sajátos olvasatának tűnik, ami egy a sok közül. Jelenleg ez az egyetlen játékfilmes verzió, és úgy gondolom, rosszul semmiképp sem jártunk vele. Viszont több belefektetett energiát elbírt volna a téma.