Lukács Flóra verse: Budapest

Budapest

Most először nem akartam tartozni senkihez.
Az esőben az Ecserin üveglapok között
te ólombalerina voltál,
én meztelen gondolkodó,
mögöttünk az oszlopokról csontvázak lógtak.
A Római-parton kint felejtett rágógumi-automaták áztak,
partra sodort uszadékfából faragtak állatokat.
Mozdonytemetőben szétszórt szárnyastűk,
negatív terhességi teszt, kinek a gyereke nem vagyok,
vodkásüveg, elrobbantott petárda, használt óvszer.
A régi Tungsram strand medencéjének kék lépcsője
őrzi a fulladások nyomát,
a pályaszámok a meztelen talpak melegét,
az elrugaszkodást.
Hajóroncson ketrecbe zárt újfundlandi,
fémvázakká rohadt napágyak a tetőn.
Szerettem volna látni magam holtan.
A város különböző pontjain elképzeltem a halálomat.
Szerepeket vettem fel és viseltem őket.
Nem tudtam, mettől meddig vagyok.
A felnyitott majom,
ha összevarrták mellkasát a szívműtét után,
ugyanaz aki előtte volt?

Folyékonyan telik el a február.